Bezárják a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti irodáját

A George Soros magyar származású amerikai üzletember által alapított szervezet úgy döntött, hogy bezárják a budapesti irodájukat.

955850
Bezárják a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti irodáját

 

Az osztrák Die Presse újság híre szerint Berlinbe költöztetik át az 1984 óta Magyarországon tevékenykedő alapítvány budapesti irodáját.

A hír kommentárja szerint az alapítvány azért döntött így, mert nem tudtak tovább ellenállni az Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz részéről rájuk nehezedő nyomásnak.

A több mint 30 éve Magyarországon tevékenykedő Nyílt Társadalom Alapítvány működése során több ezer magyarországi személynek, köztük magának Orbán Viktornak biztosított ösztöndíjat.

A menekültellenes álláspontjáról ismert magyar kormány azzal vádolja Sorost, hogy az általa pénzelt szervezeteken keresztül évente 1 millió menekültet próbál meg Európába költöztetni.

A magyar kormány korábban az egész országban Soros-ellenes kampányba kezdett.

Emellett a kormány az illegális migráció megakadályozása érdekében egy „Stop Soros” névre keresztelt törvényjavaslatot is beterjesztett.

A tervezet szerint a külföldről támogatott és illegális migrációt támogató szervezeteknek 25 százalékos illetéket kellene majd fizetniük a külföldről érkezett támogatások után.



Még több hír