Trump washingtoni találkozót javasolt Putyinnak

Az előkészületek még nem kezdődtek el.

943117
Trump washingtoni találkozót javasolt Putyinnak

Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója Moszkvában.

“Amikor elnökeink telefonon beszéltek egymással, akkor Trump azt javasolta, hogy találkozzanak Washingtonban” – mondta újságíróknak Usakov, hozzátéve, hogy “maga Trump tett javaslatot egy ilyen találkozóra”. A tanácsadó szerint konkrét időpontról ugyanakkor nem esett szó. Hangot adott reményének, hogy “ha minden normálisan alakul”, akkor az amerikaiak “nem tagadják meg a csúcs megrendezésének megtárgyalására vonatkozó javaslatukat”.

Az előkészületek még nem kezdődtek el

Elmondta, hogy a csúcstalálkozó előkészítése a két vezető beszélgetését követően nem kezdődött el, de a Kreml azt reméli, hogy hamarosan beindul a munka, mert egy ilyen csúcs mindkét ország, de az egész nemzetközi közösség számára fontos lenne. Usakov szerint Moszkva abból indul ki, hogy a kiutasítások nyomán megüresedő diplomáciai státusok fokozatosan feltöltődnek majd.

“Arról, hogy ez mennyire valósul majd meg a gyakorlatban, egyelőre nehéz beszélni, mert a mi diplomatáink már elutaztak Amerikából, az amerikaiak pedig még nem” – mondta. ”Szeretnénk bízni abban, hogy azokat a lépéseket, amelyeket az amerikaiak tökéletesen bizonyítatlan vádak alapján tettek meg, le fogják állítani” – nyilatkozott a tanácsadó, hozzátéve, hogy ez lehetővé tenné egy “nagyon komoly, konstruktív párbeszéd” megkezdését.

 

MTI



Még több hír