A francia elnök az SDF képviselőit fogadta

Emmanuel Macron francia államfő az SDF (Szíriai Demokratikus Erők) küldöttségével folytatott tárgyalása során emlékeztetett arra, hogy Franciaország kiáll a PKK ellen harcoló Törökország biztonságáért

940964
A francia elnök az SDF képviselőit fogadta

Az Elysee-palota írásbeli nyilatkozatban számolt be arról, hogy Emmanuel Macron tegnap fogadta a többségében PYD/PKK terroristákból álló SDF küldöttségét.

A közlemény szerint a küldöttség tájékoztatta Macront a Szíria északi részén fennálló humanitárius helyzetről, Macron elnök pedig kijelentette, hogy az „SDF fontos szerepet játszik az ILIÁ terrorszervezet elleni harcban a nemzetközi koalícióval együtt, melynek Franciaország is tagja.”

„Macron biztosította az SDF-t Franciaország támogatásáról. A szíriai probléma politikai megoldására várva Franciaország kifejezte az SDF iránti támogatását, hogy egy átfogó és kiegyensúlyozott kormányzás keretében különösen Szíria észak-keleti biztonsági zónája stabilizálódjon, és megelőzzék az ILIÁ regenerálódását.” – fogalmaz a közlemény.

A közlemény szerint Macron emlékeztetett Franciaország küzdelmére a PKK ellen és a Törökország biztonságáért való kiállásra.

Macron elmondta, hogy akárki is követi el, minden terrorcselekményt el kell ítélni, és a francia államfő azt szeretné, ha Franciaország és a nemzetközi közösség támogatásával párbeszéd indulna meg az SDF és Törökország között.

A közlemény szerint Macron köztársasági elnök elmondta, hogy Franciaország az érintett országokkal minden tőle tehetőt meg fog tenni Szíriában a biztonság megteremtése és átfogó politikai átmenet előmozdítása érdekében.



Még több hír