Egyre több az eltűnt személy a kaliforniai sárlavina miatt

Megállás nélkül dolgoznak a mentőcsapatok Kaliforniában. Legalább 13-an meghaltak és rengetegen eltűntek a keddi földcsuszamlásban.

886009
Egyre több az eltűnt személy a kaliforniai sárlavina miatt

 Az elmúlt napokban rengeteg eső esett, ezért indult el a hegyoldal, amely a környező településekre zúdult. A folytatásban is rengeteg eső várható, 30 ezer embert telepítettek ki a térségből – hangzott el az M1 Híradójában.

Helikopterekkel mentettek ki egy 5 fős családot, köztük egy újszülött csememőt a földcsuszamlás után a dél-kaliforniai Montecito városában. Már legalább 50 túlélőt sikerült biztonságos helyre vinniük a mentőknek, köztük egy 14 éves lányt, aki órákig feküdt a törmelékek alatt, miután elöntötte a sár az otthonukat.

A több tonna hömpölygő sár és hordalék óriási sebességgel és sodrással csapott le a környékre. Mindent letarolt ami az útjába került. Volt olyan ház, amit több száz méteren át sodort magával. Egyes épületek a viharban kigyulladtak, és miközben a sárlavina körbeölelte őket, porig égtek.

Sokan nem tudtak időben elmenekülni

Sok a halott és még annál is több az eltűnt, akik után folyamatos a kutatás. Több mint 160 embert szállítottak kórházba, köztük négyet válságos állapotban. Ezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat. Sokan egy hónap alatt már másodjára menekültek, ugyanis decemberben éppen itt pusztított Kalifornia állam harmadik legnagyobb erdőtüze.

Kedd hajnalban érte el a térséget a vihar, amely rengeteg esőt hozott magával. Volt, ahol egy óra alatt csaknem 40 milliméternyi csapadék hullott. Magyaroszágon átlagosan egy hónap alatt esik ennyi. A hatóságok számítottak az esetleges földcsuszamlásokra, és bár több mint 30 ezer ember kiköltöztetését rendelték el a térségben, csak minden hetedik érintett menekült biztonságba.

Óriási károkat hagyott maga után a földcsuszamlás

Óriási károkat hagyott maga után a földcsuszamlás. Az egyik forgalmas főutat teljesen belepte az iszap, máshol a vízözön valóságos folyókká változtatta az autópályát. Csak a kamionok úszták meg, az autók utasterét elárasztotta a víz. A legforgalmasabb tengerparti országút egy ötven kilométeres szakaszát lepte el a sár. Bár a kárelhárítás már megkezdődött, még napokig járhatatlan marad.

A vihar és földcsuszamlás az elektromos vezetékhálózatot is megrongálta: több mint 6000 otthon maradt áram nélkül. A meteorológusok szerint a környékbeliek még nem lélegezhetnek fel. A következő napokban akár 230 milliméternyi csapadék is hullhat. Magyarországon átlagosan fél év alatt esik ennyi eső.

forrás: M1 Híradó



Még több hír