Megkezdődtek a két Korea közötti tárgyalások

A két Korea küldöttségei megkezdték a hivatalos tárgyalásokat kedden a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről.

884658
Megkezdődtek a két Korea közötti tárgyalások

A felek több mint két éve nem tárgyaltak egymással. Az észak-koreai küldöttség élén Li Szon Gvon , a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője áll, és a dél-koreait is miniszter vezeti: az országegyesítési ügyekkel foglalkozó Cso Mjung Gjon.

A tervek szerint először a könnyebb kérdésről, a jövő havi phjongcshangi téli olimpiáról cserélnek eszmét, és csak utána térnek rá a kényesebb, katonai és politikai témákra.

A két delegáció öt-öt főből áll. A találkozó helyszíne az 1953-as fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzson városa, az annak dél-koreai oldalán lévő Béke Háza.

A tárgyalás előzménye, hogy a phenjani kommunista rezsim vezetője, Kim Dzsong Un újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenetet intézett Szöulhoz, jelezve, hogy országa részt szeretne venni a Dél-Korea által február 9-25. között rendezendő téli olimpián.

A másik oldal is gesztust tett: az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott, hogy nem tartja meg az olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát.

Panmindzsonban Li Szon Gvon újságíróknak előzetesen nyilatkozva kijelentette: „reméli, a két Korea őszinte, becsületes tárgyalást folytat, amelynek kiváló eredményei lesznek. A koreai nép nagy várakozásokkal tekint e találkozóra” – mondta.

Cso Mjung Gjon azzal válaszolt, hogy az olimpia „békés fesztivál” lesz, amelyre „becses vendégek” jönnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból.

Phenjan újraéleszti a katonai forró drótot is Szöullal

Észak- és Dél-Korea megállapodott kedden a két fél közötti katonai „forródrót” helyreállításáról – jelentette kedden a dél-koreai Yonhap hírügynökség a szöuli kormányt idézve.

Phenjani közlések szerint az északi fél elvégezte a két hadsereg közötti közvetlen kommunikációs kapcsolat helyreállításához szükséges műszaki munkákat, s a kapcsolat szerdától üzemel majd teljes mértékben.

A két Korea képviselői kedden kezdték el hivatalos tárgyalásaikat Észak-Korea részvételéről a phjongcshangi téli olimpián, valamint a két ország közötti óriási feszültség csökkentéséről.

Csun He Szung, a dél-koreai országegyesítési miniszter helyettese a tárgyalásról eddig annyit közölt, hogy Phenjan sportolókat, magas rangú tisztviselőket és szurkolókat küld a Dél-Koreában februárban sorra kerülő téli olimpiára. A megbeszélés jelenleg is tart.

A kapcsolatok Észak- és Dél-Korea között tavaly romlottak meg jelentősen Phenjan erőltetett ütemű nukleáris és rakétakísérleti programja miatt.

MTI



Még több hír