Január 17.-én gyülekezik a Katalónia önálló vezetésének parlamentje
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök nyilatkozta a tervezést, hogy január 17.-én gyülekezzen a Katalónia önálló vezetésének parlamentje
Rajoy sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az illegális függetlenségi népszavazással keletkezett Katalónia krízise a spanyol alkotmány elleni legnagyobb támadás.
Spanyol miniszterelnök kijelentette, hogy a december 21.-i választás után az újév első hetén esküünnepély lesz a Katalónia önálló vezetés parlamentjében, és január 17.-én gyülekezésre fogják felhívni a parlamentet. Rajoy kijelentette, hogy az új katalóniai kormánynak rendelkeznie kell azon felelősséggel, mely szerint a törvények keretében végre kell hajtani a politikai elsőbbségeket. Rajoy hangsúlyozta, hogy a törvények nem adnak engedélyt illegális kezdeményezéseknek.
Kérdezték, hogy Carles Puigdemont katalónia önálló vezetés volt elnöke, aki Belgiumba megszökött az október 27.-i egyoldalú függetlenség kihirdetését követően, vajon Brüsszelben vezetheti-e vagy nem a térséget.
„Nagyon abszurd, hogy külföldön él, mintha egy térség elnöke lenne.”- válaszolt Rajoy.
A helyi parlamentben kevéskülönbségű többséggel rendelkeznek a függetlenség mellett álló pártok. A 70 parlamenti képviselő a függetlenség mellett áll, ezek közül nyolc parlamenti képviselő vagy börtönben van, vagy pedig külföldön szökevényként él.
Katalónia önálló vezetése október elsején elhatározta a függetlenségi népszavazás tartását, de a Spanyolország Alkotmánybírósága illegálisnak kihirdette a népszavazást. A központi kormány október 27.-én érvénytelenítette a helyi parlamentet és a kormányt az alkotmány 155. paragrafusára utalva, és döntést hozott, hogy választást tartsanak december 21.-én.
A térséget ideiglenes vezeti a központi kormány.