„Kudarcba fulladhat az unió menekültpolitikája”

A teljes kudarc fenyegeti az Európai Unió menekültpolitikáját – mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy hétfői német lapinterjúban.

860938
„Kudarcba fulladhat az unió menekültpolitikája”

Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn úgy reagált: míg a luxemburgi külügyminiszter a bevándorlást megszervezni akarja, a magyar kormány megállítani. „Ez az alapvető és feloldhatatlan ellentét közöttünk” - tette hozzá.

„A magyar kormány megállítani akarja a bevándorlást”

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy hétfői német lapinterjúban azt mondta: a teljes kudarc fenyegeti az Európai Unió menekültpolitikáját. A kvótaperre utalva hozzátette: az EU bírósága szeptemberben kimondta, hogy valamennyi tagállamnak kötelező a menekültek befogadása, így Lengyelországnak és Magyarországnak is, de “őket ez nem érdekli”. Hangsúlyozta, hogy törvényes lehetőséget kell teremteni az Európába irányuló migrációra.

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kijelentette: Magyarország a kerítésre és a határvédelemre 270 milliárd forintot költött a magyar adófizetők pénzéből. “Brüsszel ehhez egy forinttal sem járult hozzá. Ennyit a szolidaritásról” – fogalmazott.

„Kudarcba fulladhat az unió menekültpolitikája”

A szocialista politikus a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az EU „belpolitikailag a teljes kudarc és csőd felé tart a menekültpolitikában”.

A kvótaperre utalva hozzátette: az Európai Unió bírósága szeptemberben kimondta, hogy valamennyi tagállamnak kötelező a menekültek befogadása, így Lengyelországnak és Magyarországnak is, de „őket ez nem érdekli”. Kifejtette: a fejlemények abba az irányba mutatnak, hogy minden migrációpolitikai döntést egyhangúlag kell meghoznia az uniós állam-, illetve kormányfőknek, ami azt jelenti, hogy egyetlen ország mindent meg tud gátolni.

Ha ez a döntéshozatali módszer válik uralkodóvá, a közös menedék- és menekültpolitika halott, az Európai Unió bírósága és az Európai Parlament „mattot kap”, az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményezési joga pedig gyakorlatilag hatástalanná válik.

Mindez “győzelem lenne azoknak az országoknak, amelyek sárba tiporják az európai szabályokat, és minden szolidaritást megtagadnak” – mondta Jean Asselborn. Hangsúlyozta, hogy törvényes lehetőséget kell teremteni az Európába irányuló migrációra.

Hozzátette, hogy az Európai Bizottság már be is mutatott egy tervet a legális migrációról. Arra a felvetésre, hogy szinte semmi esély nem lenne a kvótákon alapuló menekültelosztási szabályozás bevezetésére, ha a menekültügyi kérdésekben a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak kellene döntenie, azt mondta, hogy ez a szomorú valóság.

A testületben jelenleg csak arról van egyetértés, hogy ellenőrizni kell a határokat, és a lehető leggyorsabban ki kell toloncolni a menekülteket. Ez szegénységi bizonyítvány Európának, és egyetlen problémát sem old meg – mondta a luxemburgi külügyminiszter. Hozzátette: ha az EU Törökországra, Libanonra és Jordániára hagyja a menekültek befogadását, akkor nagyon gyorsan megismétlődhet a 2015 nyarán előállt helyzet.

MTI

 

 



Még több hír