Lemondott a zimbabwei elnök

Emmerson Mnangagwa alelnök veheti át a tisztséget

852243
Lemondott a zimbabwei elnök

Lemondott Robert Mugabe zimbabwei elnök - jelentette be a zimbabwei törvényhozás házelnöke.

 

A legfrissebb jelentések szerint Jacob Mudenda házelnök a bejelentéssel be is rekesztette az államfő alkotmányos eltávolítását célzó eljárás vitáját folytató parlamenti ülést. A képviselők ujjongással fogadták a házelnök bejelentését, és a Zimbabwét 37 éve irányító elnök lemondását üdvrivalgással fogadta az ezt követelő többezres tömeg is a törvényhozás épületénél. A megmozdulás résztvevői Constantino Chiwenga vezérkari főnök és a korábban menesztett Emmerson Mnangagwa arcképeit emelték a magasba.

Hírforrások szerint a szomszédos Dél-Afrika legnépesebb városában, Johannesburgban is ünnepelve fogadták Mugabe lemondását az ott élő zimbabweiek. Mintegy 3 millió zimbabwei emigrált Dél-Afrikába munkát keresni. Mudenda közlése szerint Mugabe a parlamenthez eljuttatott levélben mondott le, amelyben leszögezte: a döntés az övé, célja pedig a zökkenőmentes hatalomátadás szavatolása.

Hírügynökségi jelentések szerint a levélben a következők olvashatóak: “Én, Robert Gabriel Mugabe, (…) hivatalosan benyújtom azonnali hatályú lemondásomat a Zimbabwei Köztársaság elnökének tisztségéről. Saját akaratomból döntöttem a lemondásról. (…) Döntésemet az akadálytalan, békés és erőszakmentes hatalomátadás szavatolása vezérelte.”

 

A levélben Mugabe nem közölte, kit kíván utódjaként látni az elnöki hivatalban, de várhatóan Emmerson Mnangagwa alelnök veszi át a tisztséget. Az alelnök menesztése váltotta ki a múlt heti katonai hatalomátvételt Zimbabwéban. A kormányzó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) vasárnap leváltotta Mugabét a pártelnöki tisztségből, helyére pedig Mnangagwát választotta meg.

A parlament kedden indította meg az államfő elmozdítását célzó eljárást, amelyet a ZANU-PF kezdeményezett, mert Mugabe nem volt hajlandó lemondani. Lovemore Matuke, a ZANU-PF frakcióvezetője üdvözölte az államfő önkéntes lemondását, mint mondta: másképpen kínosan végződött volna Mugabe eltávolítása. Megfigyelők szerint bár Mugabét terheli a felelősség az ország gazdasági és társadalmi nehézségeiért, a katonai hatalomátvétel felesége, Grace Mugabe térnyerése ellen irányult.

A válság november 6-án kezdődött

A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. A puccs előkészítésével vádolt Emmerson Mnangagwa elhagyta az országot, menesztésével az államfő felesége, Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek lecsillapítása érdekében.

Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Múlt szerdán a hadsereg már azt jelentette be, hogy átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték. A hadsereg a hatalomátvételt az elnök környezetében lévő “bűnözők” felelősségre vonásával indokolta, eleinte szóba sem került az elnök lemondása, a hadsereg tisztelettel beszélt róla.

A Mugabe távozását követelő hangok azonban pár nap alatt úgy felerősödtek, hogy saját pártja is szembefordult az elnökkel. Mugabéval párhuzamban felesége is elveszítette politikai tisztségeit. Grace Mugabe állítólag erős bázist épített ki magának a Zanu-PF-en belül, így viszont konfliktusba került a függetlenségi háború veteránjaival, akik egykor kivételezett helyzetet élvezhettek a párt soraiban, de az utóbbi években sorra kikerültek a kormányzati és párttisztségekből.

Robert Mugabe bírálói azzal vádolták a 93 éves politikust, hogy engedte feleségének kormányzati jogkörök bitorlását. Az európai országok közül elsőként Nagy-Britannia reagált Mugabe lemondására. Theresa May brit miniszterelnök közölte: országa mint Zimbabwe legrégebbi barátja, ahogy csak tudja, támogatni fogja Zimbabwét, amelynek “lehetősége nyílt új, elnyomás nélküli utat választani magának”. Zimbabwe korábbi neve Cecil Rhodes brit iparmágnás után Dél-Rhodézia volt, 1923-ban alapították a fehér kisebbség uralta, kiterjedt jogkörökkel bíró brit gyarmatot.



Még több hír