Helyi pénznemet vezethetnek be a D8 országok kereskedelmében

Forradalmat jelenthet a szervezet történelmében, ha a D8 országok lehetővé teszik a helyi pénznem használatát a köztük folyó kereskedelemben, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

831301
Helyi pénznemet vezethetnek be a D8 országok kereskedelmében

A D8 Gazdasági Együttműködési Tanács 9. konferenciáját „Az együttműködés lehetőségeinek gyarapítása” címmel rendezték meg Törökországban.

Az Isztambulban rendezett konferencia megnyitóján Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök mondott beszédet.

„Ha lehetővé tesszük a helyi pénznem használatát az országaink közt folyó kereskedelemben, az forradalmat jelenthet a D-8 történelmében. Nincs szükség arra, hogy gazdaságunk az árfolyam nyomása, a dollár és az euró nyomása alatt nyögjön” - mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan elnök egyben azt is javasolta, hogy a központi bankok hozzanak létre egy közös pénzváltó kamarát:

„A D8 országok tárgyalásain magasabb szintű képviselőknek kellene részt venniük, és a magánszektor szereplőit is be kellene vonni a munkába. A köztársasági elnököknek meg kell érteniük a Db vezetői csúcstalálkozójának fontosságát. Mindannyiunknak a D8 mellé kell állnunk, és mindent meg kell tennünk, hogy befolyásosabb, eredményesebb, erősebb legyen” - mondta.

A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta, hogy a változó világban a D8 sem maradhat ugyanaz:

„Új partnerekkel kell folytatnunk, és nem szabad félnünk a bővítéstől. A döntéshozó mechanizmusokban az egyhangú szavazást egyszerű többséggel helyettesíthetjük. Mert az egyhangú szavazás elvárása sokszor megakasztja a döntéshozást” - mutatott rá Erdoğan elnök.

A D8 országok szervezetét 1997-ben alapították Törökország, Irán, Pakisztán, Banglades, Malajzia, Indonézia, Egyiptom és Nigéria részvételével.



Még több hír