Megszállók ellen védenék a jeruzsálemi szent helyeket

A Hamasz felhívást intézett az Al-Aksza mecset őrzésére abból a célból, hogy kivédjék az Izrael által Jeruzsálemben és Al-Khalil városban a szent helyek ellen elkövetett jogsértések folytatását.

823855
Megszállók ellen védenék a jeruzsálemi szent helyeket

Ayman Abu Khalil, a Hamasz egyik vezetője a mozgalom hivatalos weboldalán kijelentette:

„Ábrahám mecsetének bezárása és az imára hívás betiltása egyértelmű jogsértés, amelyet azért követtek el, hogy az Iszlám szent helyeit elzsidósítsák, és elvegyék a muszlimok e helyekhez fűződő jogait.”

Abu Khalil hangsúlyozta, hogy az Al-Aksza mecsetbe minden nap több száz zsidó telepes nyomul be, Ábrahám mecsetében pedig napok óta nem hangozhat fel az imára hívás. Felhívást annak érdekében, hogy őrséget szervezzenek az Al-Akszába és Ábrahám mecsetébe, így próbálva ellenállni a megszálló erők által megmásíthatatlan tényként beállítani próbált helyzetnek.

A Jeruzsálemi Iszlám Alapítványok Irodájának sajtószóvivője, Firas Dibs tegnapi közleménye szerint az izraeli rendőrség védelme alatt 343 fanatikus zsidó nyomult be az Al-Aksza mecset marokkói kapuján át a mecset belső udvarába.



Még több hír