Arakanért szólalt fel a Muszlim Tudósok Világszövetsége

Yusuf al-Karadawi, a Muszlim Tudósok Világszövetségének elnöke felhívást intézett az Iszlám világhoz és az arab országokhoz: tegyenek lépéseket az arakani rohingja muszlimokra irányuló mészárlás ellen

803420
Arakanért szólalt fel a Muszlim Tudósok Világszövetsége

Yusuf al-Karadawi, a Muszlim Tudósok Világszövetségének elnöke felhívást intézett az Iszlám világhoz és az arab országokhoz: tegyenek lépéseket az arakani rohingja muszlimokra irányuló mészárlás ellen.

Karadawi írásos közleménye szerint „Az arab és Iszlám országokhoz szólok, akik felelősek Allah előtt mianmari testvéreikért, és akiket Allah felelősségre fog majd vonni passzivitásuk miatt. Ha az Iszlám országok úgy akarják, nemzetközi kapcsolataikat felhasználva képesek nyomást gyakorolni a zsarnok mianmari kormányra.”

„Más kisebbségek iránt érdeklődnek a nagy országok, így sikerült a mianmari kormányt megegyezésre kényszeríteniük. Az Iszlám vallás azt parancsolja nekünk, hogy még ha harcban állnák is velük, akkor is védjük meg muszlim testvéreinket a zsarnokság és erőszak ellen.” - áll Karadawi közleményében, aki felhívást intézett az Iszlám országokhoz: tegyenek lépéseket az arakani rohingja muszlimokra irányuló mészárlás ellen.

Karadawi ugyanakkor dicsérettel és elismeréssel említette Törökország rohingja muszlimok iránti viselkedését:

„Amit Törökország és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök tett, aktív diplomáciájukat és fontos szerepüket örömmel üdvözöljük” - áll a közleményben.

Karadawi emlékeztetett arra, hogy Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter, valamint Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök felesége, Emine Erdoğan részvételével török küldöttség utazott Bangladesbe, ahova az arakani muszlimok menekültek, és hangsúlyozta a munkálatok fontosságát, melyekkel az arakani muszlimok nehézségeit próbálják orvosolni.

Karadawi elítélte az arab országok viselkedését, és rámutatott: a saját maguk közötti csatározások és jelentéktelen ügyek megakadályozzák őket abban, hogy teljesítsék muszlim testvéreik iránti kötelességeiket.



Még több hír