A ciprusi nép csodákra képes

A görög fél a „semmi katona, semmi garancia” szlogennel érkezett a Crans Montanai konferenciára, és úgy is távozott onnan, jelentette ki az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) köztársasági elnöke, Mustafa Akıncı

787261
A ciprusi nép csodákra képes

A görög fél a „semmi katona, semmi garancia” szlogennel érkezett a Crans Montanai konferenciára, és úgy is távozott onnan, jelentette ki az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) köztársasági elnöke, Mustafa Akıncı.

Mustafa Akıncı köztársasági elnök a ciprusi görögök ellen folytatott küzdelem fontos állomása, az Erneköyi Felkelés 53. évfordulójára rendezett ünnepségen vett részt az erenköyi hősi temetőben.

A köztársasági elnök itt mondott beszédében elmondta, hogy az Európai Unió és az ENSZ képviselői is látták és elismerték Törökország és a ciprusi török fél erőfeszítéseit. Az ENSZ ciprusi jelentése szerint szeptember hónapban nagy esély mutatkozik a kiegyensúlyozott megközelítésre.

Rámutatott, hogy ma egy két részből, két társadalomból álló köztársasági megoldáshoz vezető út utolsó kilométerénél járnak:

„A ciprusi török nép csodákra képes! Múltjukban is szép példák vannak erre. Most van ez az idő. Ifjaink 53 éve a hegyeken az életüket áldozták” - mondta.

Akıncı köztársasági elnök azt is hozzátette: akár születik megoldás, akár nem, a legfontosabb feladat a belső létesítmények lehető legjobb megőrzése, felkarolása és működtetése.

A Crand Montanában június 28-án kezdődött, 10 napon át tartó ciprusi konferencia sikertelenül zárult.



Még több hír