Felhívást intézett Katar az amerikai kormányhoz

A Katari Emberi Jogi Bizottság felhívást intézett az USA-hoz, hogy „egyértelműen és szigorúan” foglaljon állást azokkal az országokkal szemben, amelyek a katari állampolgárokkal és a Katarban élőkkel szemben megszorításokat alkalmaznak.

768580

A Bizottság közleménye szerint Ali bin Szamih Al-Marri Washingtonban a külügyminisztérium képviseletében tárgyalt amerikai illetékesekkel.

A tárgyalások során Marri hangsúlyozta, hogy a humanitárius értékeket és alapelveket az egyes országok érdekei elé kell helyezni, és figyelmeztetett arra, hogy a politikai megoldás ürügye alatt a megszorítások továbbra is érvényben maradhatnak.

Marri részletesen tájékoztatta az amerikai illetékeseket a katari állampolgárokkal és a Katarban élőkkel szemben alkalmazott jogsértésekről és kollektív büntetésről, és felhívást intézett az USA-hoz, hogy „egyértelműen és szigorúan” foglaljon állást ezekkel szemben.

Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab emirátusok június 5-én szakította meg a kapcsolatot Katarral azzal az ürüggyel, hogy a terrorizmust támogatja. Ebben később más országok is követték őket.

A 4 ország által bevezetett blokádot követően egy 13 pontból álló ultimátumot is átadtak Katarnak.

A követelések között szerepel a katari török katonai támaszpont bezárása is.

Még több hír