Az ENSZ-főtitkár is megemlékezett Srebrenicáról

Őszintén kell nézni a múltat, hangsúlyozta Antonio Gueterres, az ENSZ főtitkára a 22 évvel ezelőtt a szerb hadsereg által elkövetett srebrenicai népirtás évfordulótára kiadott megemlékező üzenetében.

768582
Az ENSZ-főtitkár is megemlékezett Srebrenicáról

Őszintén kell nézni a múltat, hangsúlyozta Antonio Gueterres, az ENSZ főtitkára a 22 évvel ezelőtt a szerb hadsereg által elkövetett srebrenicai népirtás évfordulótára kiadott megemlékező üzenetében.

Guterres főtitkár emlékeztette arra, hogy 22 év telt el az ENSZ megalapítása óta Európában elkövetett legnagyobb mészárlás óta.

Utalt arra is, hogy ugyanakkor ebben az évben zárja be kapuit a volt Jugoszláviában történt jogsértések kivizsgálására alapított Volt Jugoszlávia Nemzetközi Bírósága (ICTY) is.

„Ma a lemészárolt férfiak és fiúgyermekek ezreiről emlékezünk meg. Kifejezzük részvétünket és szolidaritásunkat au életüket vesztettek hozzátartozói és szerettei iránt. Az 1995. júliusában Srebrenicában történt rémisztő eseményeket részletesen dokumentálták, és bevonult a történelembe. Az ICTY és a nemzetközi bíróság is úgy döntött, hogy Srebrenicában népirtás történt. Az ICTY többeket elítélt emiatt. Ahhoz, hogy az ilyen bűnöket a jövőben megelőzzük, őszintén kell a múltba néznünk, és el kell fogadnunk a szerepünket abban, hogy megakadályozzuk az ilyen bűnök újabb elkövetését” - áll az üzenetben.

Gueterres azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség és különösen az ENSZ is felelős azért, ami Srebrenicában történt, és mindent megtesznek azért, hogy kudarcukból levonják a tanulságot.

Rámutatott, hogy a jobb és közös jövő érdekében a közösségeknek el kell ismerniük, ami történt, és hangsúlyozta: az ENSZ továbbra is eltökélten támogatja a megegyezést a mindenki számára fenntartható béke, igazságosság és méltóság megalapozása érdekében.



Még több hír