Életbe lépett a muszlim országok elleni vízumtilalom

Életbe lépett az USA Legfelsőbb Bírósága által hétfőn elfogadott vízumtilalom, amely 6, többségében muszlimok lakta országot érint

763150
Életbe lépett a muszlim országok elleni vízumtilalom

Életbe lépett az USA Legfelsőbb Bírósága által hétfőn elfogadott vízumtilalom, amely 6, többségében muszlimok lakta országot érint.

Trump elnök törvényjavaslatát, melyet már márciusban előterjesztett, első körben visszadobta a bíróság, azonban a Legfelsőbb Bíróság részben megszavazta, így hatályba lépett.

A külügyminisztérium szerint a keleti idő szerint 20 órakor életbe lépett, 3 hónapos vízumtilalom nem fog káoszt okozni a repülőtereken, mert megtettek minden szükséges óvintézkedést.

A tilalom kezdetekor az amerikai médiának nyilatkozott a külügyminisztérium egy magas rangú illetékese, és elmondta, hogy a tilalom által érintett Szíria, Irán, Líbia, Szudán, Szomália és Jemen esetében az új vízumkérők esetében a vízumigénylő adatlapon rokoni kapcsolatként feltüntetendő jegyesi viszonyt is érinti, ennek alapján többé nem kaphatnak vízumot a kérvényezők.

A változások alapján az új kérelmezőknek bizonyítaniuk kell, hogy az Egyesült Államokban élnek legközelebbi rokonaik, szüleik, házastársaik, kiskorú vagy felnőtt gyermekeik, illetve mostohagyerekeik vagy testvéreik.

Ugyanakkor nem kaphatnak vízumot a kérelmezők távolabbi rokoni kapcsolat alapján, vagyis a nagyszülők, unokák, nagybácsik és nagynénik, unokaöccsök vagy -húgok, illetve sógorok, sógornők és jegyesek.

Az amerikai külügyminisztérium korábbi közleménye szerint a kérvényezőknek bizonyítaniuk kell, hogy szoros kapcsolatban állnak „egy amerikai személlyel vagy szervezettel”, de ez a szabályozás a már érvényes vízummal rendelkezőket nem érinti.

Emellett azt is bejelentették, hogy néhány kivételtől eltekintve 4 hónapra felfüggesztik a menekültek fogadását minden országból.



Még több hír