Meghallgatta a szenátus az amerikai igazságügyi minisztert

Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter "utálatos hazugságnak" nevezte, hogy összejátszott volna az oroszokkal a választási kampány idején.

752225
Meghallgatta a szenátus az amerikai igazságügyi minisztert

     Az igazságügyi miniszter önként jelentkezett a szenátus hírszerzési bizottságánál a meghallgatásra. A tárcavezető a szenátus hírszerzési bizottsága előtti keddi meghallgatáson közölte: azért vonta ki magát valamennyi, a választási kampány orosz szálaival kapcsolatos vizsgálat alól, mert az igazságügyi minisztérium belső szabályzatának akart eleget tenni.
    Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "nem tűrheti" Oroszország beavatkozását az amerikai választási folyamatba. Kifejtette, hogy ő maga ugyan kétszer is találkozott személyesen Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, de  - mint fogalmazott - "egyetlen alkalommal sem történt semmi helytelen".
    A miniszter beszámolt arról, hogy ő javasolta James Comeynak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának leváltását, mégpedig a helyettes igazságügyi miniszternek az FBI berkein belül uralkodó helyzetről készített jelentése alapján. Arról viszont nem kívánt beszélni, hogy a javaslat előtt egyeztetett-e a Fehér Házzal. Sessions kifejtette, hogy amikor Trump jelölte őt az igazságügyi tárca élére, akkor megvitatták az FBI helyzetét is, s egyetértettek abban, hogy "új kezdetre van szükség" a szövetségi nyomozóhatóságnál. A szenátusi meghallgatáson Sessions semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az elnök találkozott és megbeszélést folytatott az FBI igazgatójával. Ráadásul - mondta - James Comey a Trump elnökkel folytatott megbeszélésein az igazságügyi minisztérium szabályzata szerint járt el. Leszögezte ugyanakkor, hogy az orosz szálak vizsgálatának nem volt szerepe Comey elbocsátásában. A miniszter nem kívánta kommentálni Trump elnök ezzel kapcsolatos közleményét. 

Forrás: MTI



Még több hír