A muszlim bevándorlók lehetőséget jelentenek Németországnak
Wolfgan Schaeuble német pénzügyminiszter kijelentette, hogy lehetőséget lát az országában élő a muszlim bevándorlókban
Wolfgan Schaeuble német pénzügyminiszter kijelentette, hogy lehetőséget lát az országában élő a muszlim bevándorlókban.
A német miniszter méltatta, hogy az iszlám vallásban mennyire fontos a vendégszeretet és a türelem, és elmondta, hogy ebből a szempontból Németországban a keresztények és minden más ember tanulhat tőlük.
Schaeuble miniszter a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozott.
Arra a kérdésre, hogy Németország része-e az iszlám vallás, azt felelte, hogy el kell ismerni a realitásokat.
A miniszter elmondta, hogy Németországban sok muszlim országból származó személy él, és párbeszédet kell folytatni velük az alkotmányos rendnek is megfelelő közös együttélésről.
A német miniszter nem sokkal korábban vitát gerjesztett egy egyházkritikus nyilatkozatával. Schaeuble kritizálta az Egyház politikához való viszonyulását. Azt mondta, hogy az Egyház világi kérdésekben nem állíthatja azt, hogy ő az igazság egyedüli birtokosa.
„A demokráciákban mindenkinek joga van kifejteni a véleményét”- hívta fel a figyelmet a miniszter, majd hozzátette, hogy azok, akik merev hitük szerint akarnak mindent megmagyarázni, nem szokták ezt megérteni.