Rengeteget tett Törökország a menekültekért

Merkel hangsúlyozta, hogy Európa Szíria kérdésében másokra hárította a felelősséget:

702878
Rengeteget tett Törökország a menekültekért

Rengeteget tett Törökország a hárommillió menekültért, jelentette ki Angela Merkel német miniszterelnök.

Angela Merkel az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt Máltán rendezett konferenciáján mondott beszédében elmondta: az Európai Unió vétett hibákat, és nem gondolt eléggé az Unió külső határaira és szomszédaira.

Merkel hangsúlyozta, hogy Európa Szíria kérdésében másokra hárította a felelősséget:

„Azt mondjuk, hogy itt nincs emberi felelősségünk? Azt mondjuk, hogy ez Törökország, Jordánia, Libanon felelőssége? Az igazság az, hogy a menekülttáborok finanszírozásával kapcsolatos felelősségünket semmibe vettük. Nem fordítottunk rá elég figyelmet” - mondta.

Emiatt sürgős humanitárius helyzet alakult ki, sok mindent elhanyagoltak, és Németország humanitárius felelősségből menekülteket fogadott be, ami helyes döntés volt, mondta Merkel.

Angela Merkel dicsérte Törökország menekültekkel kapcsolatos munkáját:

„Rengeteget tett Törökország a hárommillió menekültért. Az is helyénvaló, hogy Európa ebben a témában támogassa Törökországot” - mondta a német miniszterelnök.



Még több hír