Izrael korlátozni fogja a telepesek építkezéseit

Az izraeli kormány egyoldalúan korlátozni fogja az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában a zsidó telepesek építkezéseit - jelentette pénteken a Háárec című izraeli újság honlapja.

703207
Izrael korlátozni fogja a telepesek építkezéseit

    Jó szándékának jeleként a biztonsági kabinet csütörtök éjjel elfogadta a telepes építkezések korlátozását is.
    A döntés szerint ezentúl csak a már létező telepek beépített területének határain belül, vagy annak közvetlen közelében szabad új épületeket felhúzni, s ha ez jogi, biztonsági vagy topográfiai okból nem lehetséges, csakis akkor építkezhetnek a határokon túl, de akkor is a lehető legközelebbi földeken.
    Egyelőre nem világos, hogy általános szándéknyilatkozat született, vagy tényleges korlátozó szabályok is követik a döntést. 
    A kabinet ülésén részt vevő egyik miniszter - neve elhallgatását kérve - a Háárecnek elmondta: Benjámin Netanjahu miniszterelnök a tanácskozáson kifejtette, hogy a telepes építkezések ügyében mindeddig sikertelenek a megbeszélések az Egyesült Államokkal, az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. A kormányfő mégis úgy határozott, hogy megpróbál megfelelni Donald Trump amerikai elnök kérésének, és ezért egyoldalúan mérsékli a Ciszjordániában folyó építkezéseket. 
    Januárban washingtoni közös sajtótájékoztatójukon Donald Trump a ciszjordániai telepes építkezések visszafogását kérte Netanjahutól. Azóta több tárgyalási fordulón próbált Izrael és az Egyesült Államok megállapodásra jutni a mérséklés mikéntjéről. 
    Washington számára azért fontos a Ciszjordániában folytatott izraeli telepes építkezések leállítása, mert Ciszjordániában és a Gázai övezetben tervezik az új palesztin állam létrehozását, és a földek izraeli kézbe kerülése megkérdőjelezi egy életképes, területi folytonossággal bíró ország létrehozásának lehetőségét.

Forrás: MTI



Még több hír