Az ember által előidézett legnagyobb katasztrófa
Az ENSZ aggodalmát jelentette be 800.000 rakkai és kelet-gutai civil miatt Szíriában.
Az ENSZ aggodalmát jelentette be 800.000 rakkai és kelet-gutai civil miatt Szíriában.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szíriai humanitárius helyzetről és segélymunkáról tárgyalt.
Az ülés kezdetén felszólalt az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese és válsághelyzeti koordinátora, Stephen O'Brien:
„A szíriai válság 7. évébe léptünk és az emberkéz által előidézett legnagyobb humanitárius katasztrófa tanúi vagyunk” - mondta.
O'Brien elmondta, hogy Szíriában minden fél háborús bűnöket és emberiségellenes bűnöket követ el, és felhívást intézett a civil életek védelmére a harcok sújtotta és katonai övezetekben.
Elmondta, hogy Rakkából civil halottakról és sebesültekről is érkeznek hírek a légitámadások és harcok kapcsán:
„A Rakkában folyó katonai műveletek miatt súlyosan aggódom mintegy 400.000 civil életének biztonságáért” - mondta.
Azt is hozzátette: ez az aggodalom egyre súlyosabbá válik, ahogy az összecsapások közelednek Rakka központjához, és felszólított minden érintett felet: tartsák be a nemzetközi jog által rájuk rótt kötelességeiket.
Stephen O'Brien elmondta, hogy az ostrom alatt álló szíriai városokban a humanitárius helyzet egyre romlik:
„Különösen a mintegy 400.000 civil lakta, a kormányerők ostroma alatt álló Kelet-Guta biztonsági és humanitárius kérdései miatt aggódom mélyen” - mondta.
Hozzátette: Kelet-Guta és Damaszkusz külterületein a harcok miatt ezrek kényszerültek otthonaik elhagyására, Kelet-Guta 3 állami kórháza és 17 egészségügyi központja pedig a támadások miatt használhatatlanná vált.
O'Brien beszélt az ostrom alatt álló négy település, Madaya, Zabadani, Fua és Kefraya civil lakosságának evakuálására vonatkozó szerződésről is. Hangsúlyozta: figyelemmel kísérik a harcoló felek által a 9 hónapja folyó összecsapások alatt a civil lakosság evakuálásáról és a humanitárius segélyszállítmányok engedélyezéséről kötött egyezmények betartását.