Csütörtökön ismét összeül a NATO-Oroszország Tanács

Három hónap után csütörtökön ismét összeül Brüsszelben a NATO-Oroszország Tanács, hogy a felek a biztonsági helyzetről egyeztessenek - jelentette be kedden az észak-atlanti szövetség

700893
Csütörtökön ismét összeül a NATO-Oroszország Tanács

Azt nem közölte a katonai szervezet, hogy mik lesznek a témái a nagyköveti szintű tanácskozásnak.
    Tavaly háromszor ült össze a bizalomépítés jegyében 2002-ben létrehozott tanács, amely 2014-ben, Oroszország ukrajnai beavatkozása után egy ideig nem ülésezett.
    Miközben a Nyugat és Oroszország továbbra is szemben állnak egymással Ukrajnát és több más kérdést illetően, az ismételt találkozók egyes szakemberek szerint azt jelenthetik, hogy a felek hajlandóságot mutatnak a viszony javítására.
    A nyugati országok azzal vádolja Moszkvát, hogy a Krím félszigetet a nemzetközi jog megsértésével csatolta el Ukrajnától, illetve hogy Oroszország szeparatista erőket támogat Kelet-Ukrajnában.
    Pénteken a NATO külügyminiszterei találkoznak Brüsszelben, ez lesz az első alkalom, hogy Rex Tillerson, az amerikai diplomácia új vezetője részt vesz az ülésen.

Forrás: MTI



Még több hír