Washington konferenciát rendez az ILIÁ elleni küzdelem megvitatására

Az amerikai kormányzat miniszteri szintű nemzetközi konferenciát rendez az ILIÁ terrorszervezet elleni harc megvitatására.

688449
Washington konferenciát rendez az ILIÁ elleni küzdelem megvitatására

    Az amerikai kormányzat várhatóan 68 ország képviselőjét hívja meg március 22-23-ra Washingtonba, és a tervek szerint az ILIÁ terrorszervezet elleni küzdelem stratégiáját és konkrét lépéseit vitatják meg. Az amerikai diplomácia irányítója, Rex Tillerson vezette találkozó külügyminiszteri szintű lesz,amelyen Törökországot Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter képviseli, de várják rá nemzetközi szervezetek képviselőit is. 
    A tanácskozással egy időben tárgyal majd a Fehér Házban Donald Trump elnökkel Haider al-Abádi iraki kormányfő.
    Sajtójelentések és elemzések szerint az ILIÁ kezd teret veszíteni. 2016 közepén az amerikaiak támogatta iraki hadsereg visszafoglalta Fallúdzsa városát, tavaly októberben pedig megindult az offenzíva Moszul ellen is. 
    Szerdán hírek jelentek meg arról, hogy az amerikai védelmi minisztérium akár ezer katonát is küldhet az ILIÁ elleni harcba. A Kuvaitba telepítendő katonák "tartalékosként" állomásoznának ott mindaddig, amíg meg nem kezdődik az ILIÁ elleni harc felgyorsítása Irakban és Szíriában. 
    A Pentagon adatai szerint a terrorszervezet eddig Irakban 47 százalékát, Szíriában pedig 20 százalékát veszítette el az általa korábban uralt területeknek.

Forrás: MTI



Még több hír