Jóval gyakoribb a kozmikus kannibalizmus, mint azt eddig hitték

Az eddig véltnél jóval gyakoribb a kozmikus kannibalizmus, a csillagok százszor gyakrabban esnek szupernagy tömegű fekete lyukak áldozatául.

682273
Jóval gyakoribb a kozmikus kannibalizmus, mint azt eddig hitték

    Ilyen kozmikus kannibalizmus (TDE) egy-egy példájára galaxisok ezreinek vizsgálata során bukkantak a csillagászok, amiből korábban arra következtettek, hogy az ilyen események nagyon ritkák, galaxisonként minden 10-100 ezer évben egy következik be.
    A Sheffieldi Egyetem fizikai és asztronómiai intézetének tudósai azonban kutatásuk során észlelték, amint egy szupernagy tömegű fekete lyuk szétszakít egy csillagot, miközben egy csillagászati mértékkel mérve különösen kis minta, mindössze 15 galaxis vizsgálata alapján dolgoztak - írja a PhysOrg tudományos portál.
   A szupertömegű fekete lyukak, amelyek a galaxisok központjában bújnak meg, nehezen meghatározhatók, mivel nem világítanak hagyományos értelemben. Gravitációjuk ugyanis olyan erős, hogy semmi sem jut ki belőlük, még a fény sem. A közelükbe kerülő csillagok szétszakadásakor felszabaduló energia azonban drámai villámokat eredményez. A galaxis magja ekkor olyan fényesnek látszik, mint egy átlag galaxis milliárdnyi csillaga összesen.
    A kozmikus kannibalizmus így segíthet meghatározni az egyébként homályos fekete lyukak helyét, tanulmányozni gravitációjuk erősségét és azt, hogy hogyan növekszik anyaguk.
    A csapat először 2005-ben tanulmányozta a 15 összeütköző galaxist, majd 2015-ben ismét vizsgálatnak vetették őket alá. Rob Spence, a Nature Astronomy című szaklapban hétfőn megjelent tanulmány társszerzője elmondta, ekkor vették észre, hogy az egyik galaxis, a F01004-2237 feltűnően különböző. Megvizsgálták a Catalina Sky Survey nevű kutatás adatait, amely ez idő alatt monitorozta az égi jelenségek fényét. Ezekből kitűnt, hogy 2010-ben a Földtől 1,7 milliárd fényévnyire lévő F01004-2237-as galaxis drámaian fellobbant.
    A jelenség a kozmikus kannibalizmus jellegzetességeit mutatta.
    

Forrás: MTI



Még több hír