Tüntettek a menekültek befogadása mellett

Több mint 30 spanyol nagyvárosban ezrek vonultak utcára vasárnap, hogy támogatásukat fejezzék ki a háborúk elől Európába menekülők felé, és követeljék az EU áthelyezési programjának azonnali végrehajtását.

680378
Tüntettek a menekültek befogadása mellett
madrid sığınmacılar gösteri.jpg

    A mintegy 70 különböző civil szervezet közreműködésével megrendezett országos demonstrációnak olyan városokban voltak követői mint például Madrid, Zaragoza, San Sebastián, Pamplona, Barcelona, Sevilla, és Valencia.
    A szervezők nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy mivel a menedékkérők számára nincs biztonságos és legális útvonal, tavaly mintegy ötezren vesztették életüket a Földközi-tengeren azok közül, akik Európába akartak eljutni. 
    Egy hét alatt ez a második hasonló nagy megmozdulás Spanyolországban. Múlt szombaton Barcelonában mint 160 ezren követelték több menekült befogadását a háború dúlta országokból, például Szíriából. 
    Spanyolország több mint 17300 menedékkérő befogadását vállalta 2017 végéig. Az olasz, görög, török és líbiai menekülttáborokból eddig 1100-an érkeztek a dél-európai országba.
    A spanyol kormány korábbi nyilatkozata szerint az áthelyezés tempója nem rajtuk múlik, hanem a küldő országoktól függ.

Forrás: MTI



Még több hír