A "nyitott" migránspolitika mellett foglalt állást a kanadai kormányfő Washingtonban

AZ Észak-amerikai Szabadkerskedelmi Egyezmény (NAFTA) mellett elsősorban a bevándorláspolitikát vitatta meg Donald Trump elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő hétfőn a washingtoni Fehér Házban

671734
A "nyitott" migránspolitika mellett foglalt állást a kanadai kormányfő Washingtonban

A tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten  az  amerikai elnök nem minősítette a megbeszéléseket, a kanadai kormányfő viszont "gyümölcsöző eszmecseréről" beszélt. Trudeau azt hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági kérdéseket és a bevándorlást jól össze kell hangolni. Megerősítette, hogy Ottawa folytatja az eddigi nyitott migránspolitikáját. 
    Donald Trump kifejtette, hogy  - mint fogalmazott -  az Egyesült Államok is szívesen enged be  külföldieket  az országba, ám csakis olyanokat, akik nem ártó szándékkal érkeznek. " Túl sok nemzetbiztonsági problémánk van" - tette hozzá. Hozzátette azt is: bár úgy véli, hogy az amerikai-kanadai határ biztonságos,  ennek ellenére ő soha nem maradéktalanul bizakodó. 
    Újságírói kérdésre válaszolva Justin Trudeau  kijelentette, hogy a Szíriából érkező menekültek ügyében nem kíván leckét adni az Egyesült Államoknak. 
    A két politikus szólt a Kanadát, az Egyesült Államokat és Mexikót magában foglaló Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményről (NAFTA) is, amelynek  felmondását vagy újratárgyalását Donald Trump már a választási kampányában is megígérte. Elnökké  történt választása után Trump álláspontja finomodott, már nem az egyezmény felmondását szorgalmazza, hanem az újratárgyalását. 
    A sajtókonferencián Trudeau  elismerte, hogy sok kanadait aggaszt az egyezmény sorsa, hiszen számos  ember munkája függ ettől. De "a javak és szolgáltatások szabad áramlását a NAFTA megváltoztatása után is biztosítani  kell" - mondta. Trump kifejtette, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi kapcsolatai teljesen más jellegűek Kanadával, mint Mexikóval, s álláspontja szerint az amerikai-kanadai kereskedelmi kapcsolatok jók. A Trump-kormányzat a kétoldalú viszony további  erősítésére törekszik - szögezte le az amerikai elnök, aki azt ígérte, hogy együttműködik majd a kanadai kormányfővel a munkahelyek megőrzését illetően. 
     Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen válaszlépésre készül Washington az újabb  rakétakísérletet végrehajtó  Észak-Koreával szemben, az amerikai elnök konkrét lépéseket nem nevezett meg, de leszögezte, hogy "nagyon erőteljes lesz" a válasz.

Forrás: MTI



Még több hír