A fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elnöki rendelet felfüggesztését

Donald Trump amerikai elnök politikai döntésnek minősítette, hogy a fellebbviteli bíróság helybenhagyta egy seattle-i szövetségi bíró döntését a beutazást szigorító elnöki rendelet felfüggesztéséről.

669353
A fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elnöki rendelet felfüggesztését

    Az elnök a fellebbviteli bíróság döntése után azonnal Twitter-bejegyzésben reagált. "Találkozunk a bíróságon, az amerikai nemzet biztonsága a tét" - írta, majd újságíróknak a Fehér Házban így nyilatkozott: "ez politikai döntés, a bíróságon találkozunk". Hozzátette, hogy véleménye szerint nagyon könnyen megnyerik majd a pert.
    A háromtagú fellebbviteli bíróság döntése korántsem végleges, hiszen a bírák most csak arról döntöttek, hogy egy alacsonyabb szintű bíróság határozatát felülvizsgálva, feloldják-e a rendelet átmeneti felfüggesztését. Mint fogalmaztak: a végleges döntéshez az álláspontok szélesebb körű meghallgatására van szükség. A döntés az egész elnöki rendelet jogszerűségéről akár még a szövetségi legfelső bíróság elé is kerülhet. 
    Trump elnök január 27-én adta ki rendeletét, amelynek értelmében hét országból 90 napra, Szíriából pedig meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást, s 120 napra felfüggesztették az egész amerikai menekültprogramot is.A háromtagú fellebbviteli bíróság döntése korántsem végleges, hiszen a bírák most csak arról döntöttek, hogy egy alacsonyabb szintű bíróság határozatát felülvizsgálva, feloldják-e a rendelet átmeneti felfüggesztését. Mint fogalmaztak: a végleges döntéshez az álláspontok szélesebb körű meghallgatására van szükség. A döntés az egész elnöki rendelet jogszerűségéről akár még a szövetségi legfelső bíróság elé is kerülhet. 
    Bírálta Donald Trump elnököt a bírákról és bíróságokról tett minapi kijelentései miatt Neil Gorsuch, akit Donald Trump elnök pár napja a legfelső bíróság tagjának jelölt.

Forrás: MTI



Még több hír