Washington: Légicsapás végzett az al-Kaida egyik vezetőjével

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette szerdán, hogy egy február 4-i szíriai légicsapásban megölték Abu Hani al-Maszrit, az al-Kaida egyik veterán parancsnokát, aki még a 80-as években csatlakozott a terrorszervezethez.

668689
Washington: Légicsapás végzett az al-Kaida egyik vezetőjével

A Szíria északnyugat részén, Idlíb város térségében megölt al-Maszri “kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel és Ajman az-Zavahrival”, az al-Kaida korábbi, illetve jelenlegi vezetőjével – írta közleményében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

Al-Maszri “felügyelte az 1980-as és 90-es években az al-Kaida számos táborának létrehozását és működtetését Afganisztánban, ahol olyan terroristák ezreit toborozták, nevelték, képezték ki és fegyverezték fel, akik azután szétszóródtak a térségben és a világban” – közölte Davis.

A Pentagon közleménye szerint egy nappal korábban egy másik Idlíb közeli bombázásban “tíz szélsőségest öltek meg egy, az al-Kaida által találkozóhelyként használt épületben”.

E bombázások megroppantották “az al-Kaidának azt a képességét, hogy támadásokat szervezzen az Egyesült Államok vagy annak külföldi érdekeltségei ellen” – állította a Pentagon szóvivője.

Az északnyugati Idlíb tartomány területének többségét a szíriai lázadókkal szövetséges Dzsabhat Fatah as-Sám szervezet tartja ellenőrzése alatt. A szervezet korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai szárnyaként működött, tavaly azonban névleg szakított az al-Kaidával.

forrás: MTI



Még több hír