A spanyol kormányfő közvetítést ajánlott az amerikai elnöknek több földrészen

Közvetítést ajánlott Mariano Rajoy spanyol kormányfő Donald Trump amerikai elnökkel folytatott első hivatalos telefonbeszélgetésében az Egyesült Államok számára Európában, Dél-Amerikában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten

668278
A spanyol kormányfő közvetítést ajánlott az amerikai elnöknek több földrészen

A hivatal honlapján megjelent dokumentum szerint a két politikus kedd este tizenöt perces beszélgetésben értékelte a kétoldalú kapcsolatokat, valamint biztonsági és gazdasági kérdéseket vitatott meg.
    A közlemény nem tért ki arra, hogy érintettek-e olyan konkrét ügyeket, mint például az Egyesült Államok és Mexikó határára tervezett fal építése.
    Donald Trump érdeklődött a dél-európai ország gazdasági helyzetéről, Mariano Rajoy pedig elmondta, hogy Spanyolország kormánya stabil, az ország gazdasága több mint 3 százalékkal növekszik. Az Európai Unió helyzetével kapcsolatban a spanyol kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a következő hónapokban erősödni fog az integrációs folyamat. "Spanyolország ezért fog dolgozni" - hangsúlyozta.
    A madridi közlemény szerint a felek megállapították, hogy a két ország védelmi kapcsolata erős, köszönhetően a Spanyolországban működő két amerikai katonai támaszpontnak, és széleskörű az együttműködés az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban is.
    Mariano Rajoy tájékoztatta az amerikai elnököt arról, hogy spanyol katonák Irakban részt vesznek az iraki haderő kiképzésében is.
    Beszéltek továbbá "a kiegyensúlyozott és nyereséges" kereskedelmi kapcsolatokról és beruházásokról - áll a közleményben, amely szerint a spanyol kormányfő felhívta az elnök figyelmét arra, hogy az egyesült államokbeli spanyol beruházások értéke eléri a 62 milliárd dollárt, és mintegy 80 ezer munkahelyet teremtenek.
    A két politikus megállapította: a májusi brüsszeli NATO-csúcs lehet az első alkalom a személyes találkozásukra.
 

Forrás: MTI



Még több hír