Nemzeti Iszlám egyezményt kötöttek Olaszországban

Marco Minniti olasz belügyminiszter és az országban élő muszlimok képviselői között a párbeszédre és együttműködésre vonatkozó szerződést írtak alá.

664030
Nemzeti Iszlám egyezményt kötöttek Olaszországban

A belügyminisztérium tartott ünnepségen Minniti és az olaszországi muszlim közösség képviselői vettek részt.

Az ünnepségen a „Nemzeti Olasz Iszlám Egyezményt” írták alá. Az egyezmény a muszlim szervezetekkel folytatott párbeszédről, ezek belügyminisztériummal való együttműködéséről és a radikalizmus elleni közös cselekvésről szól. Emellett a szabad vallásgyakorlás jegyében megerősíti a muszlim szervezetek létrehozásának jogát.

Minniti az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: a közös pontjuk Olaszország:

„Ma rendkívüli befektetést tettünk, mely előnyös országunk jövője szempontjából. Lehet, hogy a vallásunk különbözik, de mind olaszok vagyunk!” - mondta a belügyminiszter.

Azt is hozzátette: nagy lelkesedéssel írja alá az egyezményt, és hangsúlyozta: a jelenlévők mindegyike ragaszkodik az alkotmányos értékekhez, és nyíltan elutasítja a terrorizmus és erőszak minden formáját.

Ugyanakkor Redouane az egyezmény aláírását követően visszakérte tollát, amely az aláírandó egyezménnyel együtt kézről-kézre járt az aláírók között:

„Ezt a tollat a török országgyűlés elnöke ajándékozta nekem!” - mondta Redouane.



Még több hír