Demokrata szenátorok bojkottálják több miniszterjelölt további meghallgatását

Amerikai demokrata szenátorok kedden bejelentették, hogy további információkra várva elhalasztják több miniszterjelölt további meghallgatását.

662855
Demokrata szenátorok bojkottálják több miniszterjelölt további meghallgatását

    Tom Price, az emberi erőforrások miniszterjelöltje és Steven Mnuchin, a pénzügyi tárca várható vezetője hétfői meghallgatásán a demokrata párti szenátorok már meg sem jelentek, és elnapolták a szavazást az igazságügyi tárca leendő irányítójának, Jeff Sessions alabamai szenátornak a személyét illetően is. 
    A szenátorok azzal indokolták a lépést, hogy további információkat kívánnak gyűjteni a miniszterjelöltekről. Amerikai sajtóforrások szerint azonban a bojkottra azután került sor, hogy Donald Trump hétfő este azonnali hatállyal felmentette a bevándorlásról szóló elnöki rendelet jogszerűségét kétségbe vonó Sally Yatest, az igazságügyi tárca ideiglenes vezetőjét, akit még Barack Obama nevezett ki. 
    Loretta Lynch volt igazságügyi miniszter kedden közleményben dicsérte Yates "rendíthetetlen erkölcsi integritását", demokrata párti politikusok - köztük Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Dianne Feinstein kaliforniai szenátor - pedig felháborodásuknak adtak hangot. 
    Eközben a szenátus megszavazta Elaine Chao jelöltségét, így most már ő a Trump-kormány közlekedési minisztere. A tajpeji születésű Chao - aki Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakcióvezetőjének felesége - George W. Bush kormányzatában munkaügyi miniszteri posztot töltött be, s ő volt az amerikai történelemben az első ázsiai-amerikai nő, aki kormányzati tisztséget viselt. Elaine Chao kinevezését 93:6 arányban hagyták jóvá.
    A republikánus többségű szenátusi bizottságok megszavazták és a szenátus plenáris ülése elé bocsátották Rick Perrynek, az energetikai tárca jelöltjének, Ryan Zink belügyminiszter-jelöltnek és Betsy DeVostnak, az oktatási minisztérium várható vezetőjének a kinevezését.

Forrás: MTI



Még több hír