Nehezen tudja kezelni a migránsokat Szerbia

Szerbiában továbbra is sok gondot okoz az országban rekedt majd’ 10 ezer migráns. Megteltek a befogadóközpontok is.

661360
Nehezen tudja kezelni a migránsokat Szerbia

A szerb fővárostól, Belgrádtól nem messze található az obrenovaci központ, ahová vasárnap három miniszter is ellátogatott: a védelmi, a belügyi és a szociálpolitikai miniszter látogatását az immár legújabb, 17-dik szerbiai befogadóközpontban egyrészt a nemzetközi sajtónak, másrészt azoknak a humanitárius szervezeteknek szánta, akik az elmúlt hetekben folyamatosan kritizálták Szerbiát, mondván, nem jól kezeli a migránsválságot.

A kritikák elsősorban a belgrádi buszállomás mögötti elhagyott raktárak miatt érték a szerb kormányt, és ezért hozták létre rohammunkában az obrenováci befogadóközpontot a kaszárnyában, ahol egyébként még mindig zajlanak a munkálatok.

A Belgrádból ideszállított migránsok sokan még mindig az épületet elhagyva mobilvécékben, illetve mosdókban és mobil zuhanyozókban tudnak tisztálkodni – hangzott el az M1 híradójának tudósításában.

Amikor két héttel ezelőtt elindult ide az első busz, akkor a járműnek menet közben irányt kellett váltani és egy másik befogadóközpontba szállítani a migránsokat, mert az obrenováciban csőtörés volt.

A miniszterek szerint mindez azt jelzi, hogy erőn felül próbálja a szerb kormány kezelni minden létező eszközzel a migránsválságot.

MTI



Még több hír