Minden ötödik brit hallgató úgy érzi, nem jól választott egyetemet

Minden ötödik brit egyetemi hallgató úgy érzi, hogy nem jól választotta meg az egyetemet, ahol tanul, és ha kapna egy második esélyt, máshová járna - állapította meg egy kutatás

657547
Minden ötödik brit hallgató úgy érzi, nem jól választott egyetemet

A felméréshez, amelynek eredményét a Student Room honlapon tették közzé, brit egyetemekre beiratkozott 1805 diák válaszait használták fel. A kérdőívek elemzése azt mutatta, hogy ötből egy hallgató már szívesen választana egy másik egyetemet ahelyett, ahová jár. A diákok 18 százaléka nem elégedett a választott diplomával, sokan közülük azért csalódottak, mert előzetesen nem mérték fel kellőképpen a lehetőségeiket.
    A válaszadók 18 százaléka azt állította, a kitűnő iskolai eredményeik után egy másik utat választva sikeresebbek lehettek volna. 
     Az egyetemek elhelyezkedése szintén olyan tényező volt, amely miatt elégedetlenek voltak. Minden nyolcadik diák túl távolinak találta egyetemét az otthonától, és ugyanennyien mondták, hogy szüleik, tanáraik és társaik nyomása befolyásolta választásukat.
    Bár sok egyetem biztosít a diákoknak bőséges visszacsatolási lehetőséget és panaszaiknak is fórumot adnak, a megkérdezettek 45 százaléka mégis azt állította, hogy nem tudják, hogyan és hol adhatnak hangot az aggodalmaiknak.
    A Student Room közösségi menedzsere, a felmérést vezető Hannah Morrish a The Daily Telegraph brit napilapnak elmondta: aggasztónak találta, milyen sok hallgató hozott "rossz döntést" életének ezen a kritikus pontján.
    A diákoknak alaposan tanulmányozniuk kellene a döntés előtt a választott szakjuk moduljait, értékelési módszereit, és még néhány alaptankönyvet is átlapozhatnának, mielőtt elhatározzák magukat. Morrish szerint olyan szakokat kellene keresniük, amelyeken elsajátíthatják a vezetéshez szükséges alapokat, a csoportmunkát és az alapvető adminisztrációs tudást is, hogy jobban el tudjanak majd helyezkedni. Az érettségi után azok a kurzusok is a hallgatók versenyképességét fokozzák, amelyek segítik az elhelyezkedést vagy gyakornoki lehetőséget biztosítanak.
    Morrish hozzáfűzte: az egyetemeknek át kellene gondolniuk kurzusaik felépítését, hogy azok jobban felkészítsék hallgatóikat a mai munkaerőpiac követelményeire.
    Az oktatási menedzser arra bíztatta a diákokat, hogy bátran bombázzák az egyetemeket a részletes kérdéseikkel, és tudjanak meg minél többet a választott kurzusaikról, és választott diplomájuk lehetőségeiről. "Jobb ma feltenni ezeket a kérdéseket, mint később megbánni a választást" - tanácsolta.

Forrás: MTI



Még több hír