Brüsszelben üléseztek a NATO vezérkari főnökei

Az év első ülését Brüsszelben tartották a NATO-tagországok vezérkari főnökei.

654828
Brüsszelben üléseztek a NATO vezérkari főnökei

A 2 napon át tartó találkozó során a Szövetség céljai és védelmi kapacitása mellett elsősorban a terrorellenes küzdelem volt a téma.

A konferencián Törökországot Hulusi Akar vezérkari főnök képviselte, aki a Szaúd-Arábiában tartott ILIÁ-ellenes koalíció konferenciájához hasonlóan itt is hangsúlyozta: a terrorellenes küzdelem terén szorosabb együttműködésre van szükség.

Akar tábornok rámutatott, hogy különösen a szíriai, az ILIÁ terrorszervezet ellen irányuló terrorellenes küzdelemben számos koalíciós tag, akik egyben NATO-tagországok is, nem teljesíti rá eső kötelességeit.

A tárgyalást követően a Katonai Bizottság elnöke, Petr Pavel tábornok a sajtó képviselőinek elmondta, hogy 2017-ben is tovább folytatják a terrorellenes küzdelmet az Afganisztántól a Földközi-tenger keleti régiójáig nyúló területen.

Pavel tábornok azt is hangsúlyozta: a párbeszéd kapui nyitva állnak Oroszország felé, és határozottabb építő lépéseket várnak el Oroszországtól.



Még több hír