Vége az illegálisan Amerikába érkező kubai emigránsoknak járó kivételes bánásmódnak

Barack Obama amerikai elnök az esti órákban bejelentette, azonnali hatállyal véget vet annak az évtizedek óta érvényben lévő gyakorlatnak, amely szerint az USA partjait elérő kubai illegális emigránsok tartózkodási engedélyt kapnak az országban.

650531
Vége az illegálisan Amerikába érkező kubai emigránsoknak járó kivételes bánásmódnak

    A döntésre két esztendővel Washington és Havanna látványos közeledése után került sor, és az első kommentárok szerint a távozó amerikai elnök ezzel tovább akarja javítani az amerikai-kubai kapcsolatokat. Ezt a folyamatot Donald Trump megválasztott elnök a kampányában elmondottak szerint fenntartásokkal kezeli.
    Havanna még csütörtökön este közleményben válaszolt az amerikai elnök döntésére és azt "fontosnak" nevezte. A kubaiak jelezték egyúttal, hogy ugyanúgy visszafogadják az amerikai területről kiutasított kubaiakat, mint ahogyan eddig is visszafogadták a tengerből kimentett menekülőket. A kubai közleményből kiderült, hogy a döntésről már egy esztendeje tárgyalt Washington és Havanna. 
    A most eltörölt törvény 1966-ban lépett életbe, és az Egyesült Államokba érkező kubai menekülteknek azonnali ellátást biztosított, és lehetőséget arra, hogy egy év után a menekültek tartózkodási engedélyt is kaphassanak. 1994-ben azonban a két ország menekültügyi megállapodást kötött, amelynek értelmében az Egyesült Államok évente húszezer vízumot ad ki kubaiaknak, ám a tengeren elfogott menekülteket visszaküldi Kubába. Innen ered a bevándorlási politika "száraz láb, nedves láb" elnevezése is. A szárazföldön, száraz lábbal érkezők ugyanis maradhattak Amerikában, a tengeren keresztül bejutni próbálóknak viszont vissza kellett térniük szülőföldjükre.

Forrás: MTI



Még több hír