A terrorizmus valójában már Európa ajtaján kopogtat?

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök többször hangsúlyozta: a terrorizmus nem csupán Törökország problémája, hanem nemzetközi kérdés, s eljön a nap, amikor mindenki kapuján bekopogtat.

634707
A terrorizmus valójában már Európa ajtaján kopogtat?

Az Európai Unió tagországaitól a legszegényebb afrikai országokig mindenhová beférkőző terrorszervezet neve a Fetullah terrorszervezet, rövid nevén a FETÖ. E nemzetközi terrorszervezet feje sajnos a NATO-tagország USA-ban, egy palotában él. Hasonlóképpen, a terrorszervezet legnagyobb vezetői Nagy-Britanniában, Kanadában és az Európai Unió országaiban luxusban élnek.

A FETÖ terrorszervezet tagjai, akik Törökországban bűnöket követtek el, több száz embert megöltek, ezreket megsebesítettek és polgártársaik tízezreinek életét keserítették meg, azokba a nyugati országokba menekültek, amelyek a leginkább hangoztatják magukról, hogy tisztelik a demokráciát és az emberi jogokat. A bűneik miatt az európai országokba menekült terroristák címéről tájékoztatták az Interpolt, és a török kormány kiadatásukat kérte.

De milyen különös – a Törökországgal egy blokkba tartozó szövetségesek egyike sem adta ki a terroristákat. Például Törökország szomszédja, Görögország nemhogy nem adta ki a terroristákat, akik amellett, hogy több száz embert megöltek, Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök meggyilkolására is kísérletet tettek, hanem átlagon felüli életkörülményeket biztosít nekik. És még ezzel sem elégedtek meg, számos terroristát állami ünnepséggel és protokollal fogadtak.

 

Köztársasági elnökeik vörös szőnyeggel fogadták a terroristákat, s diplomáciai útlevelet csúsztattak zsebükbe. A véres kezű terroristák az Európai Parlamentben tartottak előadásokat, a képviselők felállva köszöntötték őket. A Török Köztársaság képviselői és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök többször hangsúlyozták: a terrorizmus nem csupán Törökország problémája, hanem nemzetközi kérdés, s eljön a nap, amikor mindenki kapuján bekopogtat. És Erdoğan elnök mindenkit felszólított a közös terrorellenes küzdelemre. Milyen furcsa, hogy az emberi életet szentnek tartó Európai Unió és a nyugati értékeket védő országok végletesen sznob módon viselkedtek Törökországgal. A nemzetközi diplomácia és etikett szabályait megszegve a török köztársasági elnökről lekicsinylő szavakkal nyilatkoztak.

 

És a terror kihasználta Európa figyelmetlenségét. Görögországtól Nagy-Britanniáig mindenhol felütötte fejét, emberek százait ölte meg Párizsban és Brüsszelben. A Törökország és Oroszország között kirobbant repülőgépválság miatt Putyin a Törökországban tevékenykedő, gyermekeket, nőket, időseket lemészárló terroristák előtt megnyitotta Moszkva kapuit. A terrorszervezetek irodát nyithattak Moszkvában, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter személyesen is részt vett a megnyitón. Azon a napon a török köztársasági elnök figyelmeztette Oroszországot és az egész világot. Elmondta, hogy a terrorizmusnak nincs állampolgársága és határa.

A terror bumerángként csap vissza mindazokra, akik próbálják felhasználni. Milyen kár, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök figyelmeztetése beigazolódott. És a terrorizmus ezúttal Oroszországot vette célba. Oroszország ankarai nagykövetét egy fotókiállítás megnyitóján a kamerák kereszttüzében gyilkolták meg. Mondhatjuk, hogy Oroszország most meggyilkolt ankarai nagykövete a legkedveltebb nagykövet volt. Hiszen éjjel-nappal azon dolgozott, hogy a Törökország és Oroszország között kirobbant repülőgépválság után a két ország kapcsolata normalizálódjon. Sokkal inkább úgy dolgozott a két ország megbékítésén, mintha egy harmadik országból származó közvetítő lenne. Fáradhatatlan munkája révén a török-orosz kapcsolatok új vágányra kerültek, és megtisztultak a félreértésektől.

Azon az estén, amikor Andrej Karlovot, Oroszország ankarai nagykövetét megölték, Németországban egy karácsonyi vásáron tucatnyi ártatlan ember vált egy támadás áldozatává. Ugyanekkor Jordániában is történt egy terrormerénylet, amelyben sokan meghaltak.

Svájcban egy muszlim imahelyen kezdtek lövöldözni, sokan megsebesültek. Azok, akik terroristákat fogadtak a keblükre, bűnrészessé váltak több tucat ember, köztük Oroszország ankarai nagykövetének meggyilkolásában. Egyes EU-tagországok olyan pontra fejlesztették a török köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdoğannak szembeni ellenségességüket, hogy az teljesen megvakította őket, olyannyira, hogy lábbal tiporják még az európai értékeket is. Sajnos ezért a vakságért ártatlanok életével kell fizetni. A terroristákat befogadó Európa és nyugati világ hogyan képes figyelmen kívül hagyni, hogy a terrorizmus valójában már az ajtaján kopogtat? Nem sajnálják az ártatlan civilek, nők, gyermekek tucatjait?



Még több hír