A szélsőjobbnál is szélsőségesebb kifejezéseket használ Törökországgal kapcsolatban

„Ha a rasszizmus megerősödik, politikai szempontból drágán kell majd megfizetni azért, amit Törökország ellen tesznek” - mondta Çelik miniszter.

615174
A szélsőjobbnál is szélsőségesebb kifejezéseket használ Törökországgal kapcsolatban

Azok, akik Törökország-ellenes és iszlamofób politikát folytatnak, hogy az európai szélsőjobboldallal versengjenek, csak a szélsőségesség és a rasszizmus megerősödését szolgálják, jelentette ki Ömer Çelik EU-ügyekért felelős miniszter és főtárgyaló.

Ömer Çelik Twitter-oldalán megosztott üzenetében mondta el, hogy Christian Kenr osztrák miniszterelnök és Sebastian Kurz külügyminiszter az EU alapjain folytatott Törökország-ellenességgel saját vesztüket okozzák.

Çelik Kern azon nyilatkozatára reagált, mely szerint komoly probléma lesz ha az EZ egyik kulcsországában a szélsőjobboldal kerül hatalomra.

„Ugyanakkor az osztrák miniszterelnök és külügyminiszter még a szélsőjobbnál is szélsőségesebb kifejezéseket használ Törökországgal kapcsolatban” - írta.

Çelik arra is felhívta a figyelmet, hogy akik a szélsőjobb előretörésének kiegyensúlyozása végett még náluk is erősebb kifejezéseket használtak, elvesztették a választásokat:

„Akik hasonló kifejezéseket használnak Törökországgal kapcsolatban azért, hogy a szélsőjobbal versenyezni tudjanak, egész Európában elvesztették a választásokat és meggyengültek. Christian Kenr osztrák miniszterelnök és Sebastian Kurz külügyminiszter az EU alapjain folytatott Törökország-ellenességgel saját vesztüket okozzák. Azok, akik Törökország-ellenes és iszlamofób politikát folytatnak, hogy az európai szélsőjobboldallal versengjenek, csak a szélsőségesség és a rasszizmus megerősödését szolgálják” jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: minden főbb politikai irányzat, amely ahelyett, hogy felvette volna a harcot a szélsőjobboldaliak ellen, inkább a saját pályájukon próbált versengeni velük, végül vesztes maradt, és a szélsőjobboldali irányzatok komoly fenyegetést jelentenek az EU ellen.

„Ha a rasszizmus megerősödik, politikai szempontból drágán kell majd megfizetni azért, amit Törökország ellen tesznek” - mondta Çelik miniszter.

 



Még több hír