Törökország és az USA közösen vesz részt a rakkai hadműveletben

Törökország és az USA közösen dolgoznak a Rakka felszabadítására, megtartására és irányítására vonatkozó hosszú távú terv keretében, jelentette ki Joseph Dunford amerikai vezérkari főnök.

605934
Törökország és az USA közösen vesz részt a rakkai hadműveletben

A témával kapcsolatban a Pentagon hivatalos weboldalán megjelent hír szerint a Rakka témájában való koordináció érdekében egy magas rangú amerikai katonatisztet neveznek ki Ankarába katonai attasénak.

A Pentagon közleménye szerint „teljesen átláthatóan akarnak együttműködni a szövetséges Törökországgal a hadművelet témájában”.

Dunford tegnap Hulusi Akar török vezérkari főnökkel Ankarában tartott mintegy 4,5 órás tárgyalásával kapcsolatban tájékoztatta az amerikai újságírókat, elmondva, hogy a tárgyalás során a szíriai Rakka város ILIÁ terrorszervezettől való visszafoglalásáról esett szó.

Joseph Dunford szerint a helyi erők és a Rakka közeléből származó egyéb személyekből álló „megfelelő erők” vezetik a hadműveletet, és amennyiben sikerül az ILIÁ-tól visszafoglalni, szerepet kapnak majd Rakka megtartásában és irányításában is.

Dunford hangsúlyozta, hogy a rakkai hadműveletben túlnyomó részt arab erőkre van szükség:

„Vannak ilyen erők. Vannak szíriai mérsékelt felkelők, ismert szíriai erők és ott vannak a Szabad Szíriai Hadsereg erői is” - mondta az amerikai vezérkari főnök.



Még több hír