Uniós csúcstalálkozót tartanak Pozsonyban

A 27 állam-, illetve kormányfő találkozóját megelőzően a házigazda Robert Fico szlovák miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az informális ülésen őszinte megbeszélést vár arról, hol tart jelenleg az uniós együttműködés.

571489
Uniós csúcstalálkozót tartanak Pozsonyban

    Robert Fico szlovák miniszterelnök hangoztatta, hogy a tagországok vezetői egységet kívánnak mutatni, és azt is demonstrálni igyekeznek, hogy folytatni akarják az együttműködést az unión belül. 
    A találkozó előtt egy nappal Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár már nyilatkozott arról, hogy a brit népszavazást követően a közösségnek világos jövőképet kell felvázolnia, és pontos menetrendet kell meghatároznia. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az állam- és kormányfőket a pozsonyi csúcsra meghívó levelében a migrációra utalva úgy vélekedett: a találkozónak olyan fordulópontnak kell lennie, ahol az unió vezetése bebizonyítja, hogy képes és meg is akarja védeni polgárait a 2015-ös migrációs káosz megismétlődésétől. Tusk emellett "brutálisan őszinte" megbeszéléseket szorgalmazott.

Forrás: MTI



Még több hír