Az EU eddig nem értette, mekkora fenyegetést jelent Gülen

Johannes Hahn, az Európa Parlament (EP) biztosa kijelentette: az EU nem tartja komoly fenyegetésnek a Fetullah Terrorszervezetet (FETÖ).

570769
Az EU eddig nem értette, mekkora fenyegetést jelent Gülen
kati piri.jpg
Johannes Hahn.jpg
Federica Mogherini.jpg
Elmar Brok.jpg

Strasbourgban zajlik az EP közgyűlése, melynek során Törökország helyzetét is értékelték a július 15-i puccskísérletet követően.

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini tájékoztatta a Közgyűlést törökországi látogatásáról és tárgyalásairól.

Mogherini hangsúlyozta: az EU-tagországokban és tagjelölt országokban nincs helye puccskísérletnek, és a török nép Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök felhívására egyesült a demokrácia védelmében.

Mogherini hangsúlyozta, hogy örömmel üdvözlik ezt a kiállást.

Hozzátette: ankarai látogatása során tárgyalt a puccskísérletről és az azt követő eseményekről, megerősítette, hogy a PKK az EU szerint is terrorszervezet, és a megoldás feltétele az, hogy a PKK letegye a fegyvert.

Mogherini arra is utalt, hogy nyomon követik a szíriai eseményeket:

„Olyan békés megoldást kell találni, amely tiszteletben tartja Szíria területi egységét. A tűzszünet a remény fényét villantotta fel, és támogatjuk. A humanitárius segítség és a békefolyamat terén az EU komoly szerepet vállalhat. Törökország kulcsfontosságú ország a társaság szempontjából” - jelentette ki.

Az ülésen szót kapott az EU Külügyi Bizottságának elnöke, Elmar Brok, és kijelentette: meg kell érteniük az ILIÁ és PKK ellen egyszerre harcoló Törökország nehézségeit.

Az EU törökországi megfigyelője, Kati Piri kijelentette:

„A török nemzet megérdemelné, hogy szobrot állítsanak nekik. A török médiában elhangzó felhívásra a nemzet képes volt összefogni július 15. éjszakáján, és az utcákra özönlött, hogy a demokráciát megvédje” - jelentette ki.

Az EP svéd tagja, Anna Maria Corazza Bildt felhívást intézett kollégáihoz, hogy „próbálják megérteni a török nemzet által július 15-én átélt sokkot” és kijelentette: meg kell nyitni a tagfelvételi tárgyalások 23. és 24. fejezetét, és támogatni kell Törökország erőfeszítéseit.

A zöldek elnökhelyettese, Ska Keller német képviselő utalt arra, hogy Törökország több millió menekült előtt nyitotta meg kapuit, és az EU-nak támogatnia kellene a török népet, társadalmat és civil szervezeteket.

A Törökországgal foglalkozó ülésen szót kapott az EP jószomszédi politikáért és tagfelvételi tárgyalásokért felelős megbízottja, Johannes Hahn is, aki kijelentette:

„A múltban számos katonai puccsot megélt Törökország ezúttal meg tudta hiúsítani a puccskísérletet. Látogatásom alatt számos szervezet, párt és civil szervezet vezetőjével találkoztam és beszéltem. A török nép még mindig sokkban van. Érthetően kell fogalmaznunk: az EU eddig nem értette, mekkora fenyegetést jelent a FETÖ.”

Emellett Hahn arra is figyelmeztette az EP tagjait, hogy ügyeljenek az általuk használt szavakra, amikor a törökországi eseményekről beszélnek.



Még több hír