Terrorhullámtól fél a nyugat a török hadművelet miatt

Nyugtalanítja Európát a Törökország által indított, az ILIÁ terrorszervezetet harapófogóba szorító Eufrátesz Pajzsa hadművelet.

566294
Terrorhullámtól fél a nyugat a török hadművelet miatt

Nyugtalanítja Európát a Törökország által indított, az ILIÁ terrorszervezetet harapófogóba szorító Eufrátesz Pajzsa hadművelet.

A brit Independent újság szerint a szervezet hétezer „nyugati öngyilkos merénylője” a Törökország határán érzékelhető szorítás miatt azt a döntést hozhatja, hogy visszatér Európába.

A hír szerint az ILIÁ terrorszervezet az utóbbi időben teret vesztett Irakban és Szíriában, ezért a szervezet soraiban harcoló nyugatiak közül több ezer terrorista dönthet a hazatérés mellett. Az újság szerint a biztonsági erők felkészültek erre a lehetőségre.

Biztonsági illetékesek „időzített bombákhoz” hasonlították az ILIÁ tagjai között lévő nyugati terroristákat, akik rendkívül jó kiképzést kaptak fegyverhasználatban, és felveti, hogy ezek az emberek a közeljövőben nagyon súlyos fenyegetést jelenthetnek saját országaik számára.

A hír szerint Szíriában a háború kezdete óta több mint 27.000 külföldi csatlakozott az ILIÁ terrorszervezethez, közülük 5-7.000 érkezett Európából.

A brit The Times újság tegnapi számában felhívta a figyelmet, hogy a török határ megtisztítása az ILIÁ terroristáitól csökkenti majd azon külföldiek számát is, akik a szervezethez csatlakozni akarnak.

Az újság szerint az ILIÁ kapcsolatának elvágása a török határral rendkívül súlyos csapást jelentett a terrorszervezetre nézve.



Még több hír