Zajlik a G20 konferencia

Zajlik a G20 konferencia

565118
Zajlik a G20 konferencia

A G20 vezetők konferenciájának nyitó ülésén a reform gazdaság növekedése és az átfogó fejlesztés fontosságát hangsúlyozták.

 

A kínai Hangcsouban rendezett konferencia „A politikai koordináció megerősítése és új szerepe a fejlődésben” című nyitóülésén részt vett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök, a tagországok állam- és kormányfői, valamint a vendég országok vezetői is.

 

Hszi Csin-ping kínai köztársasági elnök a nyitóünnepségen mondott beszédében elmondta, hogy a tavaly Antalyában rendezett csúcstalálkozó rendkívül sikeres volt:

 

„A tavalyi soros elnök Törökországnak köszönetet mondok a találkozó megrendezésében tett rendkívüli erőfeszítéseiért” - mondta.

 

Emlékeztetett arra, hogy a tavaly novemberben Törökországban rendezett találkozó, melynek mottója az átfogó és fenntartható fejlesztés volt, fontos eredményeket hozott, és a Törökország soros elnökségével tartott G20 csúcstalálkozó keretében végzett munka rendkívül építő volt.

 

Hszi elnök elmondta, hogy a Hangcsouban zajló csúcstalálkozón „a politikai koordináció megerősítése, a reformgazdaság fejlesztése, a termékenyebb globális gazdasági és pénzügyi vezetés, az erős nemzetközi kereskedelem és befektetés, az átfogó fejlesztés és hasonló globális témák kerülnek tárgyalásra”.

 

Hszi felhívást intézett az országokhoz, hogy fokozzák befektetéseiket, és kifejezte reményét, hogy a csúcstalálkozó egy erős, fenntartható, átfogó és kiegyensúlyozott fejlődés előtt nyitja meg az utat.

 

Kína soros elnökségének időszakában a G20 vezetők hangcsoui találkozóján a fő téma az „új szellemiségű, eleven, kapcsolatban álló és átfogó világgazdaság lesz.

 

A csúcstalálkozón a világ 20 legerősebb gazdaságát képviselő ország mellett a házigazda Kína által meghívott Csád, Egyiptom, Kazahsztán, Laosz, Szenegál, Szingapúr, Spanyolország és Thaiföld is részt vesz.

 

A két napon át zajló találkozón gazdasági témák mellett a részt vevő országok vezetői kétoldalú tárgyalásaik során globális és térségi politikai kérdéseitekről is tárgyalni fognak.

 

A csúcstalálkozó záróünnepségén a G20 soros elnöki posztját Németország veszi át, a csúcstalálkozó a kínai államfő, Hszi Csin-ping sajtótájékoztatóját követően ér véget

 

 



Még több hír