Véget ért a kínai Hangcsou városban rendezett G20 csúcstalálkozó

A konferencia résztvevő úgy döntöttek: fel kell pezsdíteni a globális kereskedelmet és befektetéseket.

565842
Véget ért a kínai Hangcsou városban rendezett G20 csúcstalálkozó

A konferencia résztvevő úgy döntöttek: fel kell pezsdíteni a globális kereskedelmet és befektetéseket.

A záróünnepségen a házigazda Kína köztársasági elnöke, Hszi Csin-ping beszédében értékelte a konferencián tárgyalt témákat és meghozott döntéseket.

Hszi elmondta, hogy a világgazdaságban kevés az erő, hogy összeszedje magát, és nagy szükség van a kiegyensúlyozott és békés nemzetközi környezet fenntartására.

Hozzátette: a rövid távú kockázatok kiküszöböléséhez fel kell tárni a közép- és hosszú távú lehetőségeket is.

A kínai államfő szerint ahhoz, hogy a megbízható pályára kerüljön a G20 országoknak magabiztosnak kell lennie, fel kell gyorsítani az építő reformokat, valamint fokozni kell a globális gazdasági és pénzügyi befektetéseket.

Kiemelte, hogy döntést hoztak az adócsalások elleni küzdelem, a globális energiaügyi befektetések fokozása, valamint a kereskedelem felélénkítése mellett: „A G20 országok jobban megértették, hogy a válság elleni küzdelem mechanizmusait a hosszú távú befektetések mechanizmusainak kell felváltania” - emelte ki Hszi, aki azt is hozzátette:

„A G20 eldöntötte, hogy a globális gazdasági növekedés fellendítésére újfajta fejlesztési modellt fog alkalmazni.”

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is részt vett a csúcstalálkozón, melynek fő témái az új szellemiségű, eleven, kapcsolatban álló és átfogó világgazdaság voltak.

A csúcstalálkozón a világ 20 legerősebb gazdaságát képviselő ország mellett a házigazda Kína által meghívott Csád, Egyiptom, Kazahsztán, Laosz, Szenegál, Szingapúr, Spanyolország és Thaiföld is részt vett.



Még több hír