Több száz áldozat az olaszországi földrengésben

Az olasz fővárostól, Rómától 140 kilométerre keletre, Accumoliban csütörtök reggel történt, mintegy 20 percig tartó 6,2-es erősségű földrengés halálos áldozatainak száma 290-re emelkedett.

560581
Több száz áldozat az olaszországi földrengésben

Az áldozatok közül eddig 180 ember személyazonosságát sikerült megállapítani, közülük 21 gyermek.

Illetékesek szerint sok embert egyelőre eltűntként tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

A 6,2-es erősségű földrengést számos utórengés is követte. A 3 nap alatt több mint ezer utórengés következett be, néhányuk erőssége meghaladta a Richter-skála szerinti 5-ös fokozatot.

Az utórengések a mentőmunkálatokat is akadályozzák. Amatrice városban az utórengések miatt a híd is károsodott, a forgalom elől le kellett zárni.

Geológusok szerint a földrengés miatt az epicentrumhoz legközelebbi város, Accumoli mintegy 20 centiméternyit süllyedt meg.

Amiatt is aggódnak, hogy a földrengés visszavetheti az idegenforgalmat az amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő Olaszországban.



Még több hír