Szíriáról tárgyalt az amerikai és orosz külügyminiszter

Az Amerikai Egyesült Államok kijelentette: nem támogatja egy független kurd formáció létrejöttét Szíriában.

560579
Szíriáról tárgyalt az amerikai és orosz külügyminiszter

John Kerry amerikai külügyminiszter Genfben tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Szíria témájában.

Kerry bejelentette, hogy közel állnak a megegyezéshez a szíriai tűzszünet témájában.

A genfi kritikus fontosságú találkozót követően a tűzszünet megújítása, az aleppói humanitárius helyzet javítása és a háború befejezése témájában Kerry elmondta, hogy nagyrészt sikerült megegyezésre jutniuk, csak egyes technikai kérdések megoldására van már szükség.

„Közel állunk a megegyezéshez, csak nem akarunk olyan egyezséget kötni, ami nem felelne meg a szíriai nép igényeinek, és nem lenne a gyakorlatban is megvalósítható” - mondta Kerry.

Kerry említette a szíriai Eufrátesz Pajzsa hadműveletet is, kiemelve, hogy Szíria területi egysége mellett állnak, és nem támogatják egy független kurd formáció létrejöttét.

A külügyminiszter azt is megemlítette, hogy korlátozott mértékben együttműködnek egyes kurd szervezetekkel, de „megértjük török barátaink érzékenységét”, tette hozzá.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozata szerint számos témában sikerült megegyezésre jutniuk Washingtonnal.

Lavrov a közös munka eredményével kapcsolatban elmondta, hogy sikerült konkretizálni a szíriai helyzetet, Oroszország Damaszkusszal, az amerikai fél pedig a felkelőkkel működik együtt.

Lavrov azt is hozzátette, hogy az amerikai féllel egyetértenek a humanitárius segélyek Aleppóba való eljuttatásával kapcsolatban, és kiemelte: amennyiben nem sikerül fegyvernyugvást elérni a felkelők és a terrorszervezetek között is, Szíriában nem lehetséges a tűzszünet létrejötte.

„Közösen cselekszünk régiós partnereinkkel” - hangsúlyozta Lavrov, aki azt is hozzátette: Szíriában már nagyon kevés kérdés maradt, ami kivizsgálásra vár, és a jövő hét során Genfben tartandó tárgyalások során ezek is sorra kerülnek.



Még több hír