Az egész világ elítélte a gaziantepi merényletet

A görög külügyminisztérium is bejelentette, hogy elítéli a Gaziantepben történt merényletet.

556954
Az egész világ elítélte a gaziantepi merényletet

A görög külügyminisztérium is bejelentette, hogy elítéli a Gaziantepben történt merényletet.

A minisztérium hivatalos Twitter-oldalán megjelent közlemény hangsúlyozta, hogy a török nép mellett állnak a terrorellenes küzdelemben.

A közlemény emellett az áldozatok családjának is részvétet nyilvánított.

A katolikus világ lelki vezetője, a vatikáni állam feje, Ferenc pápa pedig kijelentette:

„Megkaptam a szomorú hírt a szeretett Törökországot sújtó véres terrortámadásról. Fohászkodom a támadás áldozataiért, a halottakért, sebesültekért. Békét kívánok mindenkinek.”

A hivatalos jordániai hírügynökség, a Petra tette közzé a jordániai kormányszóvivő, Muhammad al-Mumani nyilatkozatát.

„Elítéljük a Gaziantepben egy esküvői szalon ellen irányuló merényletet” - áll a nyilatkozatban.

A kormányszóvivő azt is hangsúlyozta, hogy merényletet követően a térség országainak és a nemzetközi közösségnek is össze kell fognia a terrorszervezetekkel folytatott harcban.

Emellett tolmácsolta azt is, hogy Jordánia Törökország mellett áll a terrorellenes küzdelemben, részvétet nyilvánított a török kormánynak, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek.

A bahreini külügyminisztérium közleménye szerint, amelyet a BNA bahreini hírügynökség tette közzé, a terrortámadás Törökország egyensúlyát és biztonságát vette célba,

Bahrein hangsúlyozta, hogy Törökország mellett áll a radikalizmus, erőszak és terrorizmus ellen folytatott harcban.

A katari külügyminisztérium írásos közleményében kijelentette, hogy szolidaritást vállal a Török Köztársasággal és népével, és támogatja az ország biztonsága és egyensúlya érdekében folytatott küzdelmét.

A svéd külügyminiszter, Margot Wallström is súlyosan elítélte a gaziantepi terrortámadást.

„Együttműködünk Törökországgal minden terrorellenes küzdelemben” jelentette ki a külügyminiszter.



Még több hír