Alkoholt találtak egy indiai pilóta vérében leszállás után

A leszállást követő alkoholteszten megbukott az Air India indiai légitársaság egyik nemzetközi járatának pilótája, akit a vizsgálat idejére felfüggesztettek állásából - írta csütörtökön a Gulf Times című angol nyelvű katari lap

550087
Alkoholt találtak egy indiai pilóta vérében leszállás után

Az Air India pilótáinak véralkoholszintjét felszállás előtt és után is mérik.
    Az alkoholteszten megbukott pilóta szerda kora reggel érkezett meg a dél-indiai Kozsikkodúba az egyesült arab emírségekbeli Sardzsából - mondta a légitársaság szóvivője. Hozzátette, hogy súlyos kihágás történt. Az utasok épsége a legfontosabb szempont - hangsúlyozta.
    Az indiai polgári repülési főigazgatóság szabályainak értelmében az alkoholteszten első alkalommal megbukott pilótákat három hónapra, második alkalommal három évre függesztik fel, míg harmadszorra már bevonják a repülési engedélyüket is. 
    A repülésügyi hatóságok adatai szerint nem ez volt az első alkalom, hogy ittasan vezetett utasszállító repülőgépet indiai pilóta. 2015-ben 43 pilóta bukott meg a felszállás előtti alkoholteszteken, míg 2014-ben 26.

Forrás: MTI



Még több hír