Magyarországon is vizsgálják a Gülen-iskolákat
A Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) puccskísérletét követően tovább érkeznek a reakciók a világ minden részéről.
Macedóniában a FETÖ/PDY elleni tiltakozásul és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök támogatására demonstrációt szerveztek.
Radovis városban a Macedóniai Török Civil Szervezetek Szövetsége által szervezett demonstráción Törökország szkopjei nagykövetségének vezetői, az ország török szervezetinek képviselői és rengeteg polgár vett részt.
A demonstrálók elmondták, hogy Törökország és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök támogatására gyűltek össze.
A „Támogatjuk a nemzeti akaratot, nemet mondunk a puccsra” jelszóval rendezett tüntetésen megjelentek kezükben török zászlókkal, indulók kíséretében lelkes pillanatokat éltek meg.
Ugyanakkor Magyarországon is megvizsgálják a FETÖ/PDY iskoláit. A magyar külgazdasági és külügyminisztérium vizsgálatot indít a FETÖ/PDY Magyarországon működő szervezetei ellen.
A magyar kormány kijelentette, hogy elítéli a Törökországban történt puccskísérletet, és támogatja Törökország demokratikusan választott kormányát.