Erdoğan: ne aggódjanak a Fetullah terrorszervezet miatt

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette: a török parlamentet és a köztársasági elnöki palotát bombázó Fetullah terrorszervezet miatt a nemzetnek nem kell aggódnia.

531393
Erdoğan: ne aggódjanak a Fetullah terrorszervezet miatt

Erdoğan elnök hangsúlyozta az összefogás fontosságát a puccsista terroristák ellen:

„Soha nem szerezhetik meg az országunkat!” - mondta.

A köztársasági elnök isztambuli szállása előtt szólt az összegyűlt emberekhez.

Erdoğan elnök elmondta, hogy a biztonsági erők akciói még több helyen folynak, és megújította az amerikai kormánynak tett, a FETÖ vezetőjére vonatkozó kiadatása felkérését.

Erdoğan elnök az őt hallgató állampolgároknak a július 15-i puccs elkövetőinek halálos ítéletére vonatkozó követeléssel kapcsolatban elmondta:

„Ebben a témában mindenképpen döntés fog születni. A kormány és az állam is tisztában van ezzel a követeléssel. Nem fogjuk semmibe venni az önök erre irányuló követelését. A demokráciában az történik, amit a nép akar. A témával kapcsolatban azt gondolom, hogy kormányunk tárgyalni fog a fők ellenzéki pártokkal, és feltétlenül döntés fog születni” - mondta.

A köztársasági elnök arra is felszólította az embereket: egyelőre ne vonuljanak ki a közterekről, ne hagyják üresen az utcákat.



Még több hír