Az egész világ támogatja Törökországot

Az Európai Unió kijelentette, hogy teljes mértékben elismeri Törökország választott kormányát, hivatalos szerveit és törvényi intézményeit.

530299
Az egész világ támogatja Törökországot

A világ minden tájáról érkeznek a Törökországot támogató üzenetek.

Az Európai Unió kijelentette, hogy teljes mértékben elismeri Törökország választott kormányát, hivatalos szerveit és törvényi intézményeit.

Dunalt Tusk. Az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az EU-tagországok nevében közös írásos közleményt adott ki a puccskísérlettel kapcsolatban.

„Törökország az Európai Unió fontos partnere, és az Európai Unió teljes mértékben támogatja Törökország választott kormányát, hivatalos szerveit és törvényi intézményeit. Felszólítást intézünk annak érdekében, hogy Törökországban az alkotmányos rend minél előbb helyreálljon. Továbbra is figyelemmel kísérjük a fejleményeket” - áll a közleményben.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pedig kijelentette:

„Felszólítást intézünk annak érdekében, hogy Isztambulban és Ankarában a FETÖ (Fetullah terrorszervezet) puccskísérletével kapcsolatban mutassanak teljes tiszteletet Törökország demokratikus szervei és alkotmánya iránt. Törökország a NATO értékes partnere.”

Az Egyesül Államok kormánya is felszólított arra, hogy mutassanak teljes tiszteletet Törökország választott kormánya iránt.

John Kerry amerikai külügyminiszter feltétlen támogatásukról biztosította Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminisztert Törökország demokratikusan választott, polgári kormánya és demokratikus szervei iránt.

Bosznia-Hercegovina államelnöki tanácsának elnöke, Bakir İzetbegovic az isztambuli és ankarai katonai puccsal kapcsolatban kijelentette:

„A hadsereg feladata az, hogy az államot őrizze, és semmi más. A hadseregnek nincs joga ahhoz, hogy megkaparintsa a hatalmat.”

İzetbegovic azt is hozzátette, hogy megdöbbenéssel figyelték a Törökországban történteket:

„A történtek olyan fenyegetést jelentenek, ami Törökország fejlődésének és demokráciájának útjába állhat” - mondta, és hozzátette, hogy hasonló események már a múltban is történtek:

„Hiszek benne, hogy ezúttal nem fognak sikerrel járni. Szeretném tudatni testvéremmel, Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnökkel, és az egész török néppel, hogy bírják Bosznia-Hercegovina erős támogatását!” - jelentette ki Izetbegovic.

Arra is felszólította a török nemzetet, hogy védjék meg szabadságukat, demokráciájukat, választási jogukat, és álljanak a köztársasági elnök és a kormány mellé.

 



Még több hír