Török családot találtak holtan Franciaországban
Franciaország keleti részén, Folschviller városban egy négytagú török család minden tagját holtan találták otthonában.
Franciaország keleti részén, Folschviller városban kertes családi házukban holtan találták a Daşdemir család négy tagját. Az édesanyát és 3 és 7 éves gyermekeiket megfojtották, az apa, Gökhan Daşdemir csuklói fel voltak vágva.
Folschviller polgármestere, Gabriel Müller a helyi sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy a drámára, amely mélyen megrázta az egész várost, kedden, a délutáni órákban derült fény.
Az édesanya lánytestvére látogatóba érkezett a családhoz, ő fedezte fel a tragédiát, és értesítette a csendőrséget. A polgármester elmondása szerint az apa először megölte feleségét és gyermekeit, majd pedig öngyilkosságot követett el.
A házaspár rokonai szerint egy idő óta már családi problémáik voltak. Ugyanakkor a gyilkosság lehetőségét sem lehet még teljesen kizárni, mivel a családi ház garázsának kapuját nyitva találták, a család autója pedig a háztól mintegy 200 méterre állt elhagyatva.
A Sarreguemines-i ügyészség várhatóan holnap ad ki hivatalos közleményt a történtekkel kapcsolatban.